A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nóvák László: Temetés és sírjelölés az Ung vidéken

fenyőt, hanem cseresznye- vagy almafát, s ami alma terem, mondjuk például a Szuhánszky Borbála sírján, azt halottak napján szétosztják a Szuhánszky rokonság közt kóstolóba, hogy azt a Borcsa küldi." — írja Mikszáth.

8 Területünkön, az Ung vidéken, s a szomszédos Zemplénben is rendszerint fenyőt, olykor diófát ültettek, s ültetnek a sírra. Hogy ez a fa nemcsak díszítés céljait szolgálja, hanem betölti a sírjelfunkciót is, egy alsómihályi példával igazolhatjuk. A fejfa egy-két emberöltő múlva elveszíti kommunikatív szerepét: a felirata elmosódik, s nincsen olyan szemiotikai jelentése, amely a sírban nyugvó felől információt közölne. A fejfa töve elkorhad, kitörik, a család nem újítja meg, annál is inkább, mert az újabb generációk külön, nem az ősök mellett temetkeznek. A sírra ültetett fa viszont amíg ki nem pusztul, vagy ki nem irtják, mindvégig jelöli, hogy ki nyugszik alatta. Amikor már nincsen meg a fejfa, a család, az utódok számára emlékeztető az élőfa: mint mondják,,^negyünk öreganyánk fájához" azaz a sírjához. A sírjelölés sajátos eleme, a lábfa, az Ung vidéken nem lelhető fel. A környékben azonban megtalálható, mint pl. az abaúji Nagyszaláncon, Magyarbődön és Pusztafalun (12. kép). 12. kép. Láb fás sír összegzés: Az Ung vidéken is — akárcsak a közeli-távoli környéken —, a temetkezési szokások, sírjelölés számos olyan archaikus elemet őriztek meg, amelyek a középkorban, sőt régebben is jellemezték a temetkezési kultúrát. Itt mindenekelőtt hangsúlyozni kell a középkori vitézi temetkezési ceremónia egyes részeinek egyszerűsödött formában, a fiatalok temetési pompájában való továbbélését, valamint a sírra ültetett élőfa ősi szokásának kontinuitását. Mint a Kárpát-medencében általában, vidékünkön sem mutatható ki kapcsolódás a középkori temetkezési pompa és a fejfával való sírjelölés között. A középkorban rendszerint a díszes zászlós kopját, zászlókat is az epitáfium mellé tűzték, illetve az elesett harcos sírjába szúrták zászlós kopjáját, fegyverét, szimbolizálva dicsőségét. Egyes vidékeken (pl. a székelyföldi Korondon) ennek a középkori szokásnak egyszerűsödött formája ma is tovább él: a fejfára, illetve a fejfa csúcsába tűznek egy kis fekete zászlócskát.