A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Deli Edit: Közbirtokosságok, legeltetési társulatok a Szuha-völgyben

nél lisztet, tojást, babot, pünkösdkor és húsvétkor kalácsot és pálinkát kaptak a gazdáktól. A kondás bére szemestermény volt, amit negyedévenként szedtek össze a gazdáktól., - ez Szuhafőn a kondásbíró feladata volt. A kondásnak nem járt az első kihajtás előtti kerülés, de húsvétkor és pünkösdkor ő is kapott a gazdáktól kalácsot és pálinkát. A vezetőség feladata volt a pásztorok munkájának az ellenőrzése, a jószágok összeírása, s afübér beszedése. Fűbért azok fizettek a Legeltetési Társulatnak, akik nem voltak tagjai, vagy több állatot hajtottak ki, mint amennyi legelő illetőségük volt. Minden tavasszal gondoskodni kellett a legelő kitisztításáról, s ezt is a vezetőség szervezte meg. Kidobolták, hogy mikor kell legelőt tisztítani, s akkor minden gazdának menni kellett. Aki nem ment, az pénzt fizetett a Társulatnak vagy pálinkát azoknak, akik mentek legelőt tisztítani. Ilyenkor összeszedték a gallyakat, a tüskés bokrokat s elégették, rendbehozták a legelőn lévő kutakat is. A közmunkára gyermekek és asszonyok is mentek. A Legeltetési Társulat feladata volt a továbbtenyésztéshez szükséges apaállatok — bika, kan — beszerzése, amelyek a Társaság tulajdonát képezték. Az elnök és a pénztáros összeírta, hogy mennyi állat jár ki a faluból a legelőre és így állapították meg, hogy mennyi apaállatra lesz szükség. — Úgy számították, hogy 60 tehénre kell egy bika és 30 kocára egy kan. — Az apaállatok takarmányozása, gondozása a kondás és a csordás feladata volt. A bikaistálló és a bikarakodó a csordásház mellett állt. A szálas takarmányt a bikarét biztosította. Ez a falu legjobb minőségű rétje volt, amelynek kaszálása közmunkában történt.

36 Az abraktakarmányt tehenenként szedték össze a gazdáktól. A bika kijárt a tehenekkel a legelőre és ott történt a folyatás. A pásztor hazafele bejelentette a gazdának, hogy megfutosott a tehene. A jó hírért pénzt vagy egy pohár pálinkát kapott. Zádorfalván volt fejős csorda amely mindennap kijárt a legelőre, és gulya, ahova az ökröket és a növendékeket hajtották. A gulya nem járt naponta haza, néhány évben tavasztól őszig kint hált. Szuhafőn volt konda és csorda, Alsószuhán csorda, gulya és konda. A pásztorok általában nem falubeliek voltak, máshonnan fogadták fel őket. A pásztorok származási helyére nem emlékeztek adatközlőim, csak arra, hogy melyik faluban szolgáltak mielőtt a Szuha-völgybe kerültek volna. így emlékeztek Szendrőből, Sajókazáról, Felsőnyárádról, Sajógalgócról való pásztorokra. A pásztorok a faluban szolgáltak néhány évig, majd mentek tovább. Az emlékezők csak egy-két pásztorról tudnak, aki idegenből jött, itt telepedett le és alapított családot. Ilyen pásztor volt Virág István csordás és Juhász István juhász Szuhafőn. A pásztorok általában pásztorcsaládból származtak, gyermekkoruktól az állatokkal foglalkoztak. A falu befogadta az idegenből jött pásztort, ha az jól gondozta az állatokat, öltözködésükben is hasonlítottak a parasztokra, csupán a kalapjuk mellett viselt madártoll jelezte pásztor mivoltukat. A pásztorok így állapították meg maguk között a rangsort - mondta egyik adatközlőm: — „A pásztorok közül elsők a csikósok, mert oly büszkék és mert elsőnek tartják magukat. De itt csikósok nem voltak. Utánuk a juhász következett itt, majd a gulyások, csordások, kondások. A jó juhászt nagyon megbecsülték, gazdagabb is volt, mint a többi pásztor. Juhász csak juhásznak adja szívesen a lányát." Ma már cigányok őrzik az állatokat akiknek többsége helybeli, kevesebb cigány pásztor jön a szomszéd falvakból. Alsószuhán a Közbirtokosság nemcsak pásztorokat fogadott, hanem kovácsot is. Fizetését terményben kapta, amit havonként szedett össze neki a vezetőség. Fizetését kommenciónak nevezték. A Közbirtokosság adott neki házat, műhelyt, ahol dolgozhatott. Szerződése 3 évre szólt és a közgyűlés döntötte el, hogy megújítsák-e. A kovácsnak a szántóvasat ingyen kellett megélezni, de a többi munkáért fizettek neki a gazdák. Sajnos az iratok hiányában nem írhattam részletesebben a Legeltetési Társulat működéséről, szervezeti felépítéséről, kapcsolatáról a Közbirtokossághoz, szerepéről a falu életében.