A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MŰVÉSZETEK - Goda Gertrúd: Baditz Ottó vázlatkönyve

előttünk, amelyen csupán egy ablaknak csúfolt lyukon át nyer némi világosságot. Az előtérben néhány beesett arcú, vézna és rongyos nő a nép söpredékéből, foglalkoztatná érdeklődésünket, ha első pillantásunk önkéntelenül ama karcsú, nyúlánk, meglepően szép arcú fiatal lányra nem esék, ki éppen most lett új lakójává a nők börtönének Leírhatatlan bánat ömlik el egész lényén, míg társnői közönyös vagy kárörvendő arccal függesztik rá tekintetüket" — idézet Szana Tamástól). Angyalcsináló, Falu rossza, Pellengér, Kísértés címmel készített sikeres festményeket. A nagylélegzetű művek először apró vázlat alakjában jelennek meg. A füzetben szinte valamennyi táblaképéhez megtaláljuk a képi ötletet. Az első négy lap egyazon napon készült, ez azért is meglepő, mert hasonló egységet később nem találni. Baditz által is befejezettnek (aláírás, dátum) tartott ceruzarajzokon a bécsi iskolázottság hatása érződik. Törekedett a táj téri viszonylatainak visszaadására, a ceruza anyagszerű használatára. Az új természeti környezet első képi élménye után münchenivé válik témaválasztása. Bár később is készít tanulmányt egy-egy szép parkrészletről, fáról, másol barokk szenteket, de meghatározója a népi életkép lesz. A mosott ruhát fején cipelő nőalak máskor is megjelenik, mint a „Hazafelé" című kép vidám fiatalasszonya (Recto 5.). Amíg az 1873-ban rajzolt vázlat elnehezült mosónője iránt együttérzést tud ébreszteni, addig később festett táncolva lépkedő, idealizált asszonya magáért, a festés lehetőségéért került a vászonra. E kettősség fedezhető fel korai képei, majd a később „divatos" festésmóddal előadott, „szalonjáróvá" lett zsánerképei (Virágárus, Nagymosás) között is. A paraszti munka jeles alkalmai sokalakos kompozíciós vázlatként kerültek a füzetbe. (6. Recto: Aratómenet, — 1. kép, 19. Recto: Szénagyűjtők, — 2. kép, 22. Recto: Falusi ünnep). Az aprócska figurákkal benépesített táj akár a szolnoki mesterek által megoldott is lehetne, - szereplőik a magyar alföld viseletében kísérik vidáman a betakarított gabonát szállító szekeret. A müncheni magyarok műterméről tudjuk, hogy számos népviseleti ruhát, kelléket tartottak, ami a nagylélegzetű életképfestésnél nélkülözhetetlen volt. A mesterek és így Baditz is évente több hónapot töltött itthon. A müncheni évek nem az idegen táj varázsának festésével teltek, hanem az alkotó szellemi légkör marasztalta a bajor földön az akadémiát végzetteket. (A Müncheni Magyar Egyesület fogta össze a kinnélőket, melynek Baditz 1879-82 között elnöke volt). A vázlatfüzet első életképén, Munkácsy 1867-ben, Münchenben festett „Dűlő szénásszekér "-ének közvetlen hatása érződik. A Szénagyűjtők (Recto 19.) a látvány élményének frisseségét hordozza, csakúgy mint a Táj hodállyal (Recto 18.). A ceruzával mint rajzi eszközzel virtuózán bánó Baditz kiváló megjelenítő erejét bizonyítja e néhány rajz. Kevéssel, csak a szükségeset jelöli, de ugyanakkor kitűnően érzékeltet anélkül, hogy részletekkel vonná el figyelmünket (2. kép). A 21. Recton a XIX. századvég kedvelt témájának rajzi változatát találjuk, a „Hazatérő kocsmázók"-at, akik megbotránkoztatják a falu népét. T. I. már említett írásában Szana Tamástól ezt idézi: „Kevesebb eszmei tartalom, de több élet és mozgalmasság van a Falu rosszában. Kora nyári reggel, ittasult fővel tántorgó lépésekkel megy haza a korcsmák hőse. A zöldségárus kofa megbotránkozva nézi végig, fütyörészve, csúfolódva kíséri egy vígkedélyű cipészinas. A kép alakjai egytől egyik jellemzetesek s a színezésben nagy erő nyilatkozik meg. A kompozíció egyetlen hibájául azt hozhatnám fel, hogy hazai tárgyhoz nincs jól választva a keret s a háttér, német stílű házaival kissé idegenszerű." —