A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Hőgye István: Adatok a Zemplén megyei cigányság XVII-XVIII. századi történetéhez

az czigányoktól az hegedűket szedjék el és senkinek semmi szin alatt ki ne adják, ha pedig hegedülni kocsmákon észre veszik, azonnal Ujhelybe küldettessenek. Az gyermekek elszedettettnek és mindenüket ki kell adni és fel irni négy esztendőn felül, főképp mesterségekre adni kelletik a parasztnak vagy aki elviszi. Ezeket pedig Birák Uramiék olly szorgalmatossággal cselekedjék, hogyha elmúlik meg feleljenek az nemes vármegye előtt, aki pedig gyermekét visszaveszi, tehát mindjárt Ujhelybe tömlöcbe küldettessen."

24 A cigányok foglalkozására is találhatók levéltári adatok, melyek bizonyítják az évszázados hagyományokat őrző és folytató mesterségeiket: a kovácsmesterséget, lakatosságot, lókupeckodást, zenélést, a megye déli részén a vályogvetést. 1739-ben Kálnássy Ferenc gyámi számadásából kitűnik, hogy Gálszécsen cigányt alkalmazott cselédnek, aki ügyesen elvégzett többféle munkát is, a béresek szokásos munkáján kívül megjavította a szekereket, jól tudott épületfát faragni és szegeket is készített, kovácsolt.

25 A cigányösszeírásokból pl. a sárospataki uradalom 1759. évi összeírásából kitűnik, hogy az összeírt 37 családfőből foglalkozás szerint megjelölve több kovács, nyeregcsináló, lakatos van és több családnév mesterségre utal, mint Tekenős, Puttonos, Rézműves, Lakatos, Rostás, Orsós.

26 Szokás lehetett finomabb munkákat, mint ötvös és vésnök feladatot cigányra bízni, de az 1792. évi hegyaljai kerület egyik szolgabírója körlevélben megtiltotta, hogy „A'Petsét Metző Czigány oknak akár mely hivatalos petséteknek ki metszése tilalmaztatik."

27 A városok, községek az állati hullák eltakarítását is leggyakrabban cigányokra bízták. „Minden községben, hol gyepmester van, az elhullott állatok lenyuzását és eltakarítását csak az teljesítheti. Ezen cigányok kötelessége az elhullott állatok lenyuzása, az állati hullák eltakarítása, a kóbor, veszett, vagy veszettség gyanújában lévő állatok kiirtása, a dögterek rendben tartása. Szedhető dijak: ló, szamár, öszvér, szarvasmarha és disznó lenyuzása és eltakarítása, ha a bőr használata a tulajdonosnak megengedtetik 1 — 1 forint ugyanezen állatok egyszerű eltakarítása 50-50 krajcár. Borjú, csikó, juh, kecske, kutya, macska lenyuzása 50—50 krajcár, egyszerű eltakarítása 30 krajcár. Ebek és macskák tömeges kiirtásánál ha a 10 db-ot meg nem haladja, darabonként 20 krajcár, ha meghaladja minden további darabért 10—10 krajcár."

28 Szokás volt, hogy vármegyei hóhérnak is cigányokat alkalmaztak, ennek megszüntetésére azonban a Helytartó Tanács parancsot adott ki. Az 1793-as évi rendelkezésre Zemplén megye közgyűlése június 25-én az alábbi felírást tette: „Jelentést tétetni kívántatik az eránt, hogy azon szokás, melly szerint több Vármegyékben a halálra itélt Rabokat Hóhér helyett Czigányoknak által szokták exequáltatni, ezen megyében is be van é véve és mitsoda nézésből történik ez meg . . . Mellyre is minthogy ezen Megyében az környül irtt Executionak módja szokásban nintsen, sőtt a Megye Conventionatus Hóhért tartana ... Ez válaszul adatni rendeltetett."

29 A cigánycsaládok fő megélhetésüket alkalmi munkákból, napszámból, az asszonyaik keresetéből, tapasztás, meszelés, mosás és más apróbb ház körüli teendők elvégzéséért kapott pénzekből és természetbeni juttatásokból fedezték. A család fenntartása az asszonyokra hárult. A II. József-féle összeírásokból több cigány neve mellé beírták ugyan, hogy zsellér (inquilinus vagy subinquilinus) de ez nem jelentett állandó mezőgazdasági munkát. A Zemplén vármegyei Levéltárban őrzött cigány összeírásokból - noha ezek hiányosak - több érdekes jelenség figyelhető meg. Az 1779-es országos rendeletre készült összeírásokból megtudjuk, hogy mely helységekben laktak, megismerjük nevüket, foglalkozásukat, életkorukat, gyermekeik számát, a gyermekek életkorát. A járásonként, kerü-