A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Zlatá podkova, zlaté pero, zlaty vlas I. (Bodnár Mónika)

Zlatá podkova, zlaté pero, zlaty vlas I. Carovné rozprávky slovenského ludu. (Aranypatkó, aranytoll, aranyhaj I. A szlovák nép varázsmeséi. A bevezető tanulmányt írta, a meséket válogatta és jegyzetekkel ellátta: Viera GaSparíková. ) Bratislava, 1984. 220 p. Viera Gasparíková, a neves szlovák folklorista, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa jól ismert a magyarországi kutatók körében. Munkái közül csak az utóbbi években megjelent két könyvére, a Povesti o zbojnikoch zo slovenskych a pol'skych Tatier (Betyármondák a szlovák és a lengyel Tátrából, ismertetése: HOMKözl. 19., 1981., 191 — 192.) és az Ostrovtipné pribehy i veliké cigánstva a zarty (Elmés történetek, nagy hazugságok és tréfák ismertetése: HOMKözl. 22., 1984.) utalok. A közelmúltban egy újabb kötettel jelentkezett, amelyben más-más korokban és különböző gyűjtők által közel másfél évszázad intervallumában lejegyzett varázsmesékből ad válogatást. A szlovák népmesekutatás kezdetei a XIX. század első felére tehetők. Eleinte a mesék csak mint a népdalgyűjtés melléktermékei kerültek lejegyzésre, ugyanis a gyűjtők érdeklődése először a népdalok felé fordult, azon népdalok felé, amelyek látszólag egészen más jellegű képződmények, mint a mesék, alapjában véve távol állnak ezektől. Ám éppen a népdalokon keresztül vezetett az út a szájhagyomány útján terjedő próza, így a varázsmesék gyűjtéséhez is. Az első kutatók közül Ján Kollár nevét kell megemlíteni, aki az 1830-as években meseközléseivel megtette az első lépéseket, felkeltette az érdeklődést a népmesék iránt. Igaz, ezek a lépések nagyon szerények és félénkek voltak, a számos népdalszöveg között csak elrejtve közölt néhány népmesét. Éppen ezért a szlovák népmesekutatás atyjaként nem is őt, hanem Samuel Reusst tartják számon. A köztudat szerint ő kezdte el gyűjteni és kritikusan értékelni a szlovák népmeséket, s a ránk maradt anyagból tudjuk, hogy ezek a mesék nagyrészt varázsmesék voltak. Samuel Reuss a népmesét a nép életének hű tükrözőjeként értelmezte. Reuss nézetei mély hatást gyakoroltak az őt követő generáció tagjaira, így Jankó Rimavskyra és Pavol Dobsinskyra. is. Igaz, Dobsinsky nem a valós élet hű ábrázolását látta a mesékben, hanem a nemzet gyermekkorának terméseként értelmezte azokat. A XIX. század negyvenes éveiben a gyűjtőmozgalom jelentős fellendülése volt tapasztalható. Ez időben kezdte meg tevékenységét a Stúr-generáció. Munkásságuk számos kéziratos gyűjtést eredményezett. Sámuel Reuss az őt követő generációk számára fontos metodikai utasításokat hagyott hátra. Elsődleges követelményként a lejegyzés hűségre való törekvését és pontosságát jelölte meg. Ám a második követelmény, mely szerint a szöveg javításra szorul, mintha ütközne az első követelménnyel, s ez sok lelkes gyűjtőt tévútra vezetett. Ennek következtében egy-két kivételtől eltekintve nem maradtak fenn pontos, hiteles lejegyzések. Hitelesen lejegyzett mesékkel és további variánsokkal bővítette a gyűjtött anyagot Jozef L'udovit Holuby, Stefan Misik és Samo Czambel. Ők szinte fotografikusan pontos képre törekedtek, valamint hű képet akartak adni arról a hagyományról, ami a nép száján él. Ez a varázsmesék lejegyzése esetében számbeli csökkenéshez vezetett, ami két okkal magyarázható. Egyrészt a varázsmese az előadók repertoárjában tényleg háttérbe került, másrészt a gyűjtők sem tanúsítottak iránta akkora figyelmet, mint az azt megelőző időkben, ugyanis a varázsmese a régi időkben sem élt olyan intenzitással, mint arra a legrégibb kéziratos és