A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A csigacsinálás alkalmai és eszközei a Bükkalján

Alkalmanként a tárgy hátoldala is hordoz információkat. Ezek egy része a tulajdonosra utal (MM., PM., MJÉ. monogramok), emlékül-íeliiaX, vésett szívmotívum, benne monogrammal. A csigacsinálókat díszítő motívumok eredetére vonatkozóan nehéz közvetlen információkat szerezni. Az kétségtelen, hogy azok szorosan illeszkednek - főleg a cserépfalusiak vizsgálhatók ebből a szempontból —, a falu faragóhagyományának rendszerébe. A cserépfalusi példányok esetében, ahol a falu fafaragó gyakorlatáról szép leírást és sok fennmaradt tárgyat ismerünk,

5 egyértelműen megállapítható e tárgyak rokonsága a fűrészeitfaragott fatárgyakkal (sótartók, gyufatartók, kanalasok, fakanalak, jármok stb.). Mindez persze nem elszigetelt és önálló hagyomány, hanem egyaránt tükrözi az északi hegyvidék és az Alföld faragókultúrájának fő vonásait is, ugyanakkor számos új motívumot is hoz a fafaragás területére. A csigacsinálók — talán legutolsó — készítője szerint: „A mintákhoz nem sok tanulás kellett az embernek. Valahol megláttam egy mintát, s legközelebb már azt faragtam rá valamire, mindjárt lemásoltam."

6 A fából faragott csigacsinálók a Bükkalja faragóhagyományának jeles emlékei, s — többségükben - reprezentánsai. A terület népművészetének lokális megnyilvánulása, ami közvetve a tájon belüli munkamegosztás egyik produktuma. S mivel a használata az esetek nagy részében közös, társas munkaalkalmakkor történt, ilyen módon a helyi ,izlés" „divat" alakulásának, változásának jól értékelhető és mérhető megnyilvánulása. Feltűnése, részleges befogadása majd — néhány évtized múltán —, gyors eltűnése a paraszti ízlés mobilitását hangsúlyozza. A faragott csigacsinálók igazából kevéssé alkalmasak jó minőségű munka végzésére, mint a hagyományos bordák. Használatuk és megmaradásuk, ma is féltve való őrzésük elsősorban az ajándékjellegből, az ajándékozó társra való emlékezésből, gyakran kegyeletből fakad. Több idős asszony mondta el a tárggyal kapcsolatban, hogy még régi szeretőbe, kedvese készítette számára, akitől aztán elsodorta a sorsa, s többen arra kértek, hogy ezt el ne meséljem a férjüknek; ti. hogy ezért őrizték-őrzik. Úgy tűnik tehát, hogy vidékünkön, főleg az említett két faluban, lényegében egyetlen generációt szolgáltak ki ezek a tárgyak, kísérték végig életüket fiatal lánykoruktól öregségükig, amikor az idős parasztasszonyok — a közösen végzett munka, beszélgetés során — mintegy újra „megélik" egykori emlékeiket, éveik lepergett sorát. Tárgyunk tehát nem csupán munkaeszköz, hanem szimbólum is, a „köznapi" és „ünnepi" tárgy-funkció, s egyszersmind a tárgy „ünnepének" és „hétköznapjának" szép példája. Eltűnésük elsősorban a szerelmi ajándék és szimbólumrendszere átalakulásának, elmúlásának következménye, s nem a gyakorlati funkció megszűnése. VIGA GYULA JEGYZETEK 1. Magyar néprajzi lexikon I. 500-501. Bp. 1977. 2. A cserépfalui faragásról összefoglalóan: Lajos Árpád: Díszes fafaragás a Hór-völgyén. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve II. (1963). 103-135. 3. így kerültek használatlan példányok a HOM néprajzi gyűjteményébe 1983 telén a 72 éves cserépfalusi Kovács Lajostól. 4. Ezek közül 3 Cserépváraljáról, 1 Sályból származik. A HOM néprajzi gyűjteményének csigacsinál ói: Cserépfaluból: 57. 70.1.-57. 70. 12-ig. 83. 85. 1., 83. 82.1., 83. 87. 1., 83.108.1., 83. 107. 2., 83. 100. 1., 83. 83. L, 83. 89. 1., 83. 84. 1., 83. 88. 1., 83. 80. 2., 83. 86. 1., 83. 139. 1., 83. 107. 5., 83. 91. 1., 83. 101. 1., 83. 95. 1., 83. 92. 1. Borsodgesztról: 84. 5. 1., 84. 6. 1., 84. 4. 1. Cserépváraljáról: 83. 133. 1., 83. 132. 1. Sályból: 83. 135. 1. Tokajból: 77. 44. 7. 5. Lajos i. m. 103-135. 6. Kovács Lajos közlése. 72 éves, Cserépfalu.