A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A csigacsinálás alkalmai és eszközei a Bükkalján

érte cserébe. A legények egy része maga is meg tudta faragni az apró eszközt, mások 1-2 pengőért, a barátok 1-2 pohár borért csináltatták meg a faragó emberekkel, de sok készült egyszerűen barátságból is. Cserépfaluból a faragó emberek asszonyai elvitték árulni is a csigacsinálót: a sótartókkal, orsókkal, fakanalakkal együtt házaltak vele vagy az egri és a mezőkövesdi piacon árulták.

2 Készítették megrendelésre is: Váraljáról, Zsércről, Bogácsról is eljöttek érte. Az 1960-as évek legelején 20—25 Ft volt egy csigacsináló ára. Ekkor azonban rendkívül gyorsan - ahogyan megjelent és elterjedt - eltűnt, „kiment a divatból". Az elmúlt egy-két évtizedben senki nem keresi már őket - holott ma is sok csigát csinálnak —, s rég elkészült példányok találhatók az egykori faragók birtokában.

3 (Bár ma már a piacon és a boltban is megvásárolják a dísztelen fabordákat, mégsincs igény a díszes darabokra.) A fából faragott, díszes csigacsináló-tábla mellett minden háznál van szövőbordából készített eszköz is. A díszes darabokat ma már kevesen használják, de még sokan őrzik kedves emlékként. Helye általában a konyhai szekrény valamelyik fiókjában, az asztalfiában vagy a komód felső fiókjában van. A csigacsináló készítéséhez legjobb volt a jávorfa: ez könnyű, de kemény, s szép simára csiszolható. Készültek nyárfából és bükkfából is, ezek azonban nem voltak „szép fehérek", s hamarabb koptak. Az anyagot már az erdőn kiválasztották a faragók, ölfavágás közben a szép fát kinézték maguknak, rövidre lefűrészelték, lehántolták és úgy hozták haza. A faragás főleg télen folyt: nyáron eljártak summásnak meg napszámba az erdőre, télen elsősorban faragtak. A fát megfelelő méretre darabolták fűrésszel, majd kigyalulták. Olyan deszkalapokat gyalultak a fából, hogy 4—6 darab csigacsináló „kifussa" belőle. A formát előre megrajzolták egy keménypapír sablonra, s azt kivágták majd körülrajzolták a fán. Egy-egy ilyen sablont éveken át használtak, legtöbben egész életükben egyetlen formát készítettek, egyetlen sablonnal dolgoztak. A berajzolt formát lombfűrésszel vágták körbe, majd finom smirglivel csiszolták simára. A kész forma bordázásához kezdetben bicskát, később — esernyődrótból — erre a célra készített, fogasra reszelt szerszámot használtak (3. kép). A díszítés csak akkor következett, mikor a borda már készen volt. A motívumokat ceruzával előre berajzolták. A minták megmunkálásához maguk készítettek apró vésőket. Az apró faragókéseket régi borotvából csinálták: fa nyélbe ütötték, s azzal metszették a fát. Apró vésőket készítettek u-formájú éllel, melyeket körbe beütögetve virágformát nyertek. Vasszöget kétirányból befűrészeltek, s így négyágú véső alakult ki, melynek finom beütésével négyszirmú virágmotívum állt elő. Hasonlóan készült a cserépfalusiak jellemző felületmegmunkáló eljárása, a halbőrözés is: ez egyenletesen pontozott síkfelület díszítménye. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi gyűjteménye jelenleg 36 darab, fából faragott csigacsinálót őriz. Ezek közül 28 cserépfalui gyűjtés, 3 borsodgeszti, 1 tokaji, 4 tárgy esetében pedig - a forma és az egykori tulajdonosok véleménye alapján — lényegében igazoltnak látszik a cserépfalusi eredet.

4 Ez az anyag alkalmasnak látszik az apró eszköz - nem nagy igényű - elemzésére, mivel úgy vélem, hogy reprezentánsa a nagy múltú faragófalu famegmunkáló hagyományainak, s felhasználható a népművészet belső mozgásrendjének, ill. apróbb rezzenéseinek felvillantására. A csigacsináló táblák arányos felépítésükkel, jól tagolt formájukkal és — különböző módon történt — díszítésükkel funkciójuk mellett esztétikai igényt is kielégítenek. Alkalmanként a táblák hátoldala is hordoz információt (lásd alább). A tárgyak hossza 13—18,5 cm között változó, szélességük 5—8 cm között van. Az egyes daraboknál azonban lényegében konstansnak tűnik a hosszúság és a szélesség aránya (1 : 2,2-2,4). A csigacsináló szerkezete és statikája rendkívül egyszerű és praktikus: a nyújtott test hosszának egyharmadánál apró falábacska támasztja alá, amely megkönnyíti a munkavégzést (t. i. lefelé irányuló mozgást biztosít), stabil helyzetet ad, s helyet ad - használaton