A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A csigacsinálás alkalmai és eszközei a Bükkalján

A jó csiga tésztához 10 tojást gyúrnak 1 kg liszthez, régebben ennél kevesebbet használtak. Az asszonyok felosztják egymás között a munkát: általában ketten gyúrják a tésztát, 8-10 asszony nyújtja, 4-5 vágja, a többiek pedig készítik a csigát. A kinyújtott tésztát derelyemetszővel vágják négyzet alakúra, s frissen pödrik, amíg meg nem szárad. Az apró csigát szerették, azért kicsire szabták a tésztát is. A szép formás, apró csigatészta dicséri a háziasszonyt. A kész csigát rövid ideig állni hagyták az asztalon, majd a nyoszolyólányok — akik a kinyújtott tésztát is behordják - viszik ki tálcákon a konyhába, ahol üstben rögtön ki is főzik. Kifőve fateknőben tárolják másnapig. A vendégeket diós, mákos, túrós hajtott kaláccsal kínálja a háziasszony, s állandóan az asztalon van a bor, újabban a sör is. Este májgaluskalevest kínálnak vacsorára, benne a frissen készült csigatésztával. Az asszonyok munka közben beszélgetnek, tréfálkoznak, néha énekelnek is. Estére, vacsorára megérkeznek a fiatalabb férfiak — udvarlók, férjek — is. Őket is vacsorával kínálják. A férfiak általában kívül, a már felállított sátorban telepszenek le, s ott boroznak és nótáznak, míg a lányok és asszonyok nem végeznek. A csiga készítéséhez a Bükkalján általában szövőbordadarabot használnak, melynek vékony nád-lemezkéin mutatós tészta készül (1. kép). Az 1950-es évektől sokan használnak fémből készült, szövőgépekről származó vasbordát is (2. kép). Az előbbin fa orsóval, az utóbbin kötőtűvel pödrik a tésztát. Készítenek csigát bordás üveglapon is. A csigakészítés legérdekesebb eszközei azonban a fából faragott csigacsinálók. Ez a tárgytípus — adataink szerint - az 1930-as évek legelején jelent meg vidékünkön. Az általában gazdagon díszített eszköz készítése - úgy tűnik - két településhez: Cserépfaluhoz és Borsodgeszthez köthető, a többi településen csak szórványosan készítették. Elterjedésének kronológiája nem ragadható meg teljes biztonsággal, de adataink azt jelzik, hogy Borsodgeszten is a cserépi példányok jelentek meg először, s azok mintájára készítették azután a faragó férfiak. Cserépfalun Gábor András, Miklósi Lajos, s elsősorban Budi Mizser István kezdték készíteni ezt az eszközt, Borsodgeszten Bikki Bertalan, Végh Bertalan és Vályi Gábor tevékenységéhez kapcsolhatók. Vidékünkön a tárgy eredete nem nyomozható ki teljes biztonsággal: nem tudjuk, hogy helybeli „találmány

"-e, a míves famunkáikról híres fafaragók valamelyikének ötlete, mintegy „választék-bővítése", vagy - nagy távolságot átfogó - kereskedő útjaikon, távoli vásárokon, summásmunkán látták-e meg valahol. Talán nem tévedünk, ha elsősorban az alföldi kapcsolatokban véljük megtalálni az eszköz elterjedésének indítását, hiszen az Alföldön már a XIX. században — s bizonyára korábban is - elterjedt volt a fából faragott csigacsináló táblácska, hiszen Debrecenből már 1782-es datált példányt is ismerünk.

1 Megjegyzendő azonban, hogy a cserépfalusi fafaragók — akik termékeikkel az egész Bükkalját ellátták - számos ötlettel gazdagították választékukat (csörgős orsók, guzsalyok, csörgős sikálok), tehát nem zárható ki a helyi fejlődés sem. (Az északi hegyvidéken való szórványos elterjedés egyik lehetőséget sem igazolja egyértelműen.) Az azonban bizonyos, hogy a borsodgeszti faragók csigacsinálói a falun belül találtak gazdára, általában csak ajándékba készültek, árusításra nem. Az eszköz a Bükkalja többi településén alig ismert, ahol felbukkan (Sály, Cserépváralja, Bogács, Bükkzsérc), ott igazolható a cserépfalusi származás. A borsodgesztiek készítményei is míves faragásúak, igényes darabok, ám lényegében egy formára vezethetők vissza, s közel sem mutatnak olyan nagy forma- és díszítményváltozatosságot, mint a cserépiek. A faragott csigacsinálók az 1930-as évek elejétől az 1960-as évek elejéig voltak használatban. Elsősorban a fiatal lányok készítették rajtuk a csigát, az idősebb asszonyok megmaradtak a szövőbordáknál, s nem barátkoztak meg az új formával. A lányok számára általában a kedvesük készítette vagy készíttette, s főleg díszes, slingolt zsebkendőt kapott