A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bődi Erzsébet: Adatok Szirénfalva és Csicser népi táplálkozásához

minden, helyileg is alkalmazható megoldást: a szlovák kultúrára jellemző nyersburgonya felhasználását, a délkeleti területek kukoricás ételeit. Ez az átmeneti jelleg a kultúra más területein is jól észrevehető. A nyers burgonya+liszt+só összetételű szaggatott tésztát újabban a Kassa környékéről átvett hiükot szlovák szóval jelölik, míg a többi hasonlót csak haluskának nevezik. A múltban gyakran teljesen önálló ételként szerepeltek és az étkezés egyetlen fogását jelentették a levesek. A levesféléket általánosan ma sem nevezik mindegyiket levesnek. A leves szót a húslevesre mondják. Megfigyelhetjük, hogy a leves szót inkább a híg levesek megjelölésére használják. A nagy múltú sűrű vastag leveseket egyszerűen babnak, káposztának, kásának, susinkdnak vagy — a sűrítés technikájára utalva - habartnak, rántottnak nevezik. Külön csoportot alkotnak a ciberék: a korpacibere, a kukoricacibere és az édes cibere, melyek a szegények gyakori, néha egyedüli étele volt, de víz helyett mások is szívesen fogyasztották. Az archaikus levesekhez tartozó más savanyúlevesek receptjei igen változatos főzési eljárást mutatnak. Mára a gyakorlatban már leegyszerűsödött a főzés menete, ecettel savanyítanak, és kevesebb fűszerneműt használnak fel. Mindkét faluban megtaláljuk az egész kárpáti pásztorkultúrára jellemző demikat, domikat levest. Az itteni változata egyfajta rántott sós lét jelent, melyet kockára vágott száraz kenyérdarabokra öntenek rá. Ma már nem főzik. Emléke is halványan él a lakosok körében. A tejes levesek közül a tejbelevest, a kurászkát és az írólevest fogyasztották. A tejbeleves forralt tejben főtt metélt, kocka vagy gombóda tésztát jelenti. „A tejbegombóda egy gyors étel. Mikor a mezőről hazajöttünk, nem volt mit főzni, odatettem a tejet forrni, addig meggyúrtam egy kis tésztát, és mikor a tej forrt, beleeresztettem. Kész volt a tejbeleves. Ettük melegen." A kurászta forraláskor összefutott, megaludt tehéntejet jelenti. Ezért a tehén ellése után a negyedik és az azt követő két fejesből készítik a kurászkát. A levesek között azok foglalnak el jelentős helyet a lakosság táplálkozásában, amelyekben valamilyen húst főznek: a csirke- vagy tyúkhúsból a húslevesek, a sodarleves, a becsinált- és a gulyásleves. A levesfélékkel, készítésmódjukat tekintve, rokon ételek a mártások. A tavaszi ízkülönlegességet a sóskamártás adja. Fogyasztják még a torma-, a kapor-, a saláta-, a paradicsommártást. Még ma is előfordul, hogy valamilyen tésztát mártogatnak a mártásba, tehát azt nem kizárólag hús mellé tálalják fel. A hétköznapi ételek sorában nagyon gyakoriak a zöldségfélékből, a burgonyából, a káposztából, a hüvelyesekből, valamint a vadontermő növények felhasználásával készült ételek. Elterjedtek a gyümölcstartósítási, a lekvárfőzés, az aszalás és az egyéb konzerválási eljárások. Mindezeket részletesen most nem áll módunkban bemutatni, hasonlóan a táplálkozás másik nagy területéhez, az állati eredetű nyersanyagok felhasználásához és fogyasztásához. összegzésként és a további feldolgozás előrejelzéseként megállapíthatjuk, hogy változatos, gazdag a vidék táplálkozási kultúrája. A magyarországi Zemplénitől Gömörig, az északkeleti tiszántúli ember táplálkozási kultúrájáig nagyobbrészt magába olvasztja a jellemző elemeket, de érezzük az északi, szlovák és ruszin területek hatását is. Nagyfokú a főzési és a sütési készség; meg tudják vásárolni és termelni az igénynek megfelelő nyersanyagot; van, ki azt feldolgozza, megfőzze, megsüsse. Három nemzedék még ma is együtt él, ha nem is lakik egy házban, a családi munkamegosztásban a nagymama feladata a család étkeztetése. Ezáltal nemcsak egy kiegyensúlyozott étrend alakulhatott ki, hanem