A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bődi Erzsébet: Adatok Szirénfalva és Csicser népi táplálkozásához

az ott lakókat, kik hónapokon át nem ettek kenyeret. A folyamatos kenyérellátás 1948—50-től államilag biztosítva van. Házilag ritkán ugyan, de még most is sütnek kenyeret az Ung vidéknek ebben a két falvában. A házi kenyér súlya átlagosan 2—3 kg volt. Formában eltért a boltban vásárolható kenyértől: nem hosszúkás alakú, hanem kerek, középen mindig volt rajta egy lyuk, néha a széle egy kissé cakkosra sült. A kenyér alapanyaga csakis rozsliszt volt; jobbnak is tartották a búzaliszttől, mert az abból sütött kenyér nyáron hamar megszáradt, különösen ha a határban dolgoztak, és a tarisznyában tartották. A harmincas évektől kezdve fokozatosan áttértek a búzalisztből való kenyérsütésre. Előbb a búzalisztet vegyítették a rozsliszttel: búzaliszttel kovászoltak be, s rozsliszttel dagasztottak. Szükség esetén, árvíz sújtotta esztendőben vagy a második világháborús évek alatt árpaliszthez is folyamodtak. „Az árpalisztet muszáj egyvelni, ha mással nem, kukoricaliszttel, mert süléskor a kenyér szétreped. Életemben először 1938-ban sütöttem árpából kenyeret. Szűk esztendő volt, a víz elvitte az őszi vetést, télen meg még ki is fagyott. Tavaszbúzát és tavaszárpát kellett vetnünk, de még ekkor nem nagyon ismertük. Egész éven át árpából sütöttünk. Emlékszem rá, hogy adtam is el árpalisztet kenyérnek. Mikor először sütöttem árpából kenyeret, akkor bizony darabokban tettük az asztalra. Ekkor gondoltam, hogy ez így nem jól van, kell valami módjának, sorjának lenni, próbáltam a lisztet forrózni, nem jó volt, egyveltem kukoricaliszttel, ekkor már jobban összeállt, hogy a teteje ne csattogjon széjjel, tojásos tejjel megkentem sülés előtt."

22 A kenyérliszt szaporításához főtt burgonyát vagy kukoricalisztet használtak. Kedveltebb volt a kukoricaliszttel vegyített kenyér, mint a burgonyás. Különösen télen sütöttek gyakran kukoricás kenyeret. Disznóvágás után kedvelt volt az ilyen kenyér pirítva és tepertővel vagy szalonnával, zsírral megkenve. A pirítás sajátos ízt kölcsönzött a kukoricakenyérnek. Ezért még akkor is sütötték, mikor már nem voltak rászorulva. Olykor kerek kalácssütő tepsiben magában is megsütötték. Főtt burgonyával télen szaporítják a kenyér tésztáját, nyáron hamar megpenészedik tőle a kenyér, és ezért nem használják. A kenyérsütés napja általában szombat volt. Előtte való nap este megtették a kovászt, ami azt jelenti, hogy a kenyérsütő teknő egyik végében a vízben áztatott majd szétmosott híg kelesztő anyagot — szárított kenyértészta és élesztő vagy csak élesztő — liszttel összekeverik, és egy speciális fakanállal habosra felverik. Ez a kovász, mely 4—5 óra hosszat kel. Kalabina a helyi megnevezése annak a háromágú fának, melyet a tésztára tesznek, hogy ne ragadjon bele a rátakart abrosz. Hajnalban dagasztottak. A kenyértésztát faszakasztókba szakították ki. A kemencét fával fűtötték fel, miközben újból kelt a szakasztókban a tészta. A kenyeret bevetése előtt vízzel lemossák, hogy a rászórt liszt ne égjen a felületre. Mindkét faluban előfordult, hogy a kemencében tepsiben vagy káposztalevélen sütöttek kenyeret. Kenyérsütéskor mindig került még valami más sütnivaló is. Ilyenkor sütötték a kalácsot és a bélest. A kenyér tésztájából lángost sütöttek. „Kivettünk egy kis kenyértésztát, gömbölyűre formáztuk, rátettük a kerek kenyérsütőlapátra, azon kb. 30—40 cm átmérőjű nagyságúra elnyomkodtuk kézzel. Villával megszurkáltuk, és vízzel lemostuk. Só, paprika és bors keverékével megszórtuk". A lángos a kemence alján sült meg, még akkor, mikor a kemencében égett a tűz. A kenyérsütés kísérő tésztája a kruconyika. A kelesztett tésztát ujjnyi vastagságra elsodorták, és spirál alakúra megtekerték. A kemence alján sütötték meg keményre. Általában akkor tették a kemencébe, mikor már a kenyeret kivették onnan. A sült kruconyikát karikákra felvágták, forró vízzel leöntötték, vajzsírral és túróval sósán fogyasztották és fogyasztják még napjainkban is. A kruconyika elkészítése azonos a karácsonyesti bobájka készítésével. Az utóbbinak kisebb az átmérője.