A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

RÉGÉSZETI ÉS MŰEMLÉKVÉDELMI KÖZLEMÉNYEK - Csorba Csaba: Nyíry Dániel régészeti munkássága

Borsod régészete elé Nyiry a következő célokat tűzte: „Borsod vármegyének a 1 okai-patriotizmus szempontjából kétségtelenül legfontosabb régészeti telepe a névadó borsodi vár és környéke . . ." Való igaz, a magyar régészet az utóbbi fél évszázadot leszámítva, jórészt a római kor mellett az előzmények és az azt közvetlenül követő korszak - a népvándorlás kor emlékeinek kutatását tekintve fő feladatának. Honfoglaló eleink és középkori kultúránk múltjának kutatása ezek mellett háttérbe szorult. Néhány szórványos előzménytől eltekintve csak 1945 után kezdődtek meg a rendszeres és tervszerű középkori ásatások Magyarországon. Egykori vármegyéink névadó váraival - ha földvárak voltak, s nem épültek át kőbe, mint Pozsony, Trencsén, Sáros, Nógrád stb. — nemigen törődött a tudomány. Megelégedtek azzal, hogy némelyiken millenniumi emlékoszlopot állítottak, s csak elszórtan, magánkezdeményezésre került sor ásatásra, így a bihari földvárnál vagy Szabolcsban és 1926-ban a borsodi földvár esetében. Bors vezér nemzetsége a Miskolc nemzetségben élt tovább, ők alapították a tapolcai apátságot, az volt a nemzetség temetkezési helye. Éppen ezért — veti föl Nyiry Dániel „bizonyára kegyeletes dolog lenne Miskolc th. város részéről, ha a névadó nemzetség temetkezési helyét, az egykori apátságot, annak templomát, s hol fekvését egy szakszerűen vezetett ásatás keretében véglegesen megállapíttatná." Ez az ötlet is — csakúgy mint az előző — máig megvalósításra vár. A százdi apátság alapító levelében említett besenyő temetkezőhelyek régészeti kutatását veti fel végül a jegyzetekben Nyiry. Az 1960/70-es évekig kellett várni, míg a magyar régészet tudatosan keresni kezdte a besenyők és kunok tárgyi emlékeit; a százdi apátság oklevelében említettek kutatása azonban elmaradt. Nyiry Dániel láthatóan a történeti dokumentumok felől kiindulva közelítette meg múltunk tárgyi emlékeit, ami a középkor esetén feltétlenül indokolt, ötletei, meglátásai megfogalmazásuk után több mint fél évszázaddal is meglepően korszerűek. Felsőfokú történeti képzettség nélkül, amatőr régészként is tovább látott, mint kora sok elismert szakembere. Kétségtelen, ha olyan lehetőség adatik meg számára, mint Szabó Kálmánnak Kecskeméten, vagy Zoltai Lajosnak Debrecenben, akkor középkori régészetünk legnagyobbjai között emlegetnénk. Neki azonban mostoha sors jutott osztályrészül, tehetségének kibontakozását drasztikusan lehatárolták az adott időszak lehetőségei. 1926 októberében Leszih Andor, Nyiry Dániel és Megay Géza tíz napot ástak a borsodi földvárban és a várral szemközt emelkedő dombon, a derékegyházai őskori telepen. A vár ásatását Leszih, az őskori telepét Nyiry vezette. A próbaásatás eredményeit - a tervezett folytatásra 1927-ben nem került sor — Leszih tette közzé a Történelmi és Régészeti Közlemények 4. számában (1927. március). Ugyanebben a számban Nyiry A borsodi vár hadtörténeti jelentősége címmel tett közzé egy rövid tanulmányt, elsősorban Anonymus adatainak elemzésére támaszkodva. Leszih leírja ásatási beszámolójában, hogy a borsodi földvárra a figyelmét Nyiry Dániel hívta föl, aki terepbejárásain jelentős leletanyagot talált. A derékegyházi telep felfedezése is neki köszönhető. Úgy tűnik, hogy Nyiry szabad idejében Boldva és Miskolc környékének határát rendszeresen bejárta és felfigyelt minden régészeti leletre, bármely korszakból való legyen. Egy-egy terület terepbejárásos megfigyelése, majd a fontosabbnak látszó lelőhelyek ásatása máig a legkorszerűbb régészeti munkamódszernek számít, s nálunk igazán csak az utóbbi évtizedekben terjedt el, középkori viszonylatban elsősorban Méri István mintaszerű és iskolát teremtő terepmunkája nyomán. Nyiry Dániel számára az első, igazán önálló ásatásra 1927-ben nyílott lehetőség, lakóhelyén, Boldván, a református templom közvetlen környékén. Nyiry megállapította, hogy a templom eredetileg egy félsziget formájú földnyelven feküdt, amelyet északról egy