A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

RÉGÉSZETI ÉS MŰEMLÉKVÉDELMI KÖZLEMÉNYEK - Csorba Csaba: Nyíry Dániel régészeti munkássága

nak nem volt kötött idejük, az előadók lehetőséget kaptak arra, hogy mindazt, amit fontosnak tartanak, elmondhassák — időkorlátozás nélkül. A húsz rendes és tíz rendkívüli hallgató között Leszih Andor mellett olyan neveket találunk, mint Kiss Lajos, László Ferenc, Móra Ferenc, Zoltai Lajos, Alapi Gyula stb. Nyiry Dániel levéltárosi működésének szűk első évtizedében - az I. világháború előtt nem érdeklődött különösképpen a régészet iránt, legalábbis nincs ennek ellentmondó dokumentumunk, s fia, Nyiry Dénes is úgy emlékezik, hogy csak a világháborút követően, a család Boldvára költözése után fordult Nyiry Dániel figyelme a régi okiratok mellett egyre inkább a régészet felé.

2 A Történelmi és Régészeti Közlemények 7. számában (1927. 149.) a következőképpen emlékezett vissza: „Az 1920. év nyarán családi körülményeim úgy alakultak, hogy lakásomat Miskolcról Boldva községbe kellett áthelyeznem. Mint ottvaló lakosnak azonnal szemembe ötlött a község ódon kinézésű ref. temploma. Később, midőn a község határában szétnézve öt őskori települőhelyet találtam, mindinkább érdekelni kezdett a hely történelmi múltja . . ." Életének utolsó évtizedét Nyiry Dániel megosztotta a történeti és a régészeti kutatómunka között. Régészeti terepbejárásaira Borsod vármegyében természetesen leginkább szabad idejében nyílott lehetőség, hiszen munkaidejét a városi levéltárban kellett töltenie. Régészeti ismereteit a múzeum könyvtárából és Leszih Andortól szerezhette. Akkoriban már nem rendeztek régészeti szaktanfolyamokat, a budapesti egyetemen nagyobbrészt klasszika-archaeológiai képzés folyt, amit nemigen lehetett Borsodban hasznosítani. Nyiry régészeti munkájának nagy lendületet adott, hogy Leszih Andorral közösen sikerült életre hívniuk a Történelmi és Régészeti Közlemények c. folyóiratot, Miskolc thjf. város Hivatalos Értesítőjének mellékletét. Ennek első száma 1926-ban jelent meg. A szerkesztő (Nyiry Dániel) és a szerkesztőhelyettes (Leszih Andor) bevezetőben a következő célokat jelölte meg: „azon adatok és emlékek, melyek Miskolc, s ezzel kapcsolatosan Borsod vármegye történelmének és régészetének szempontjából értékkel bírnak, s eddig még a viszonyok mostohasága miatt egyes levéltárakban vagy egyebütt lappanganak, az érdeklődők számára hozzáférhetőkké tétessenek. Fő célunk tehát az adatgyűjtés . . ." A három évfolyamot megért folyóiratban jórészt történeti adatközlések jelentek meg (elsősorban Miskolc város levéltárából) s a kisebb hányadot teszik ki a régészeti közlemények. Ezúttal csupán utóbbiakkal, Nyiry Dániel írásaival foglalkozunk, annál is inkább, mint a folyóirat egészének elemzését Dobrossy István és Veres László már korábban elvégezték. Az első számban Nyirynek mindjárt két régészeti tárgyú írása is megjelent. Egyik Miskolc város sáncának történetét próbálta kinyomozni a történeti források, a város jegyzőkönyvei adatainak alapján. Miskolc magja a sáncon belül terült el, ennek pontos vonalát ma sem ismerjük teljes bizonyossággal, pedig településtörténeti szempontból alapvető jelentőségű. Helyesen ismerte ezt fel Nyiry Dániel is. A XVI—XVII. századi Magyarországon minden valamirevaló városnak, sőt jó néhány falunak is volt sánca és hevenyészett, tapasztott, fonott föld-fa palánkja, ami kisebb kóborló, rabló, portyázó csapatok ellen bizonyos védelmet jelentett. Ezeknek a viszonylag kisebb jelentőségű erődítményeknek a története máig feldolgozatlan, még azt sem tudjuk, hogy hány ilyen létezett; éppen ezért Nyiry témafelvetése és megoldási kísérlete mindenképpen figyelemre méltó. Régészeti jegyzetek címen publikálta Nyiry néhány alapvető gondolatát a megye régészeti kutatása tárgyában. Bevezetőjében egy ma már csaknem évszázados - de igencsak időszerű - beszédből idéz: „Mi abban a nagy hibában szenvedünk, hogy csupa római régiségeket akarunk gyűjteni. A föld alól akarjuk kiásni a római régiségeket, holott a magyar historikust az kell, hogy érdekelje, hogy miféle fegyvereik, ruháik voltak a magyaroknak az első királyok alatt ..." (gr. Andrássy Manó).