A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

RÉGÉSZETI ÉS MŰEMLÉKVÉDELMI KÖZLEMÉNYEK - Csorba Csaba: Nyíry Dániel régészeti munkássága

Nyiry Dániel régészeti munkássága Halálának fél évszázados évfordulóján emlékezünk Nyiry Dánielre, akinek neve — valljuk meg — kihullott kissé a tudományos köztudatból mint történész-levéltárosé; régészeti tevékenysége pedig életében is kevéssé méltatott és elismert volt. Az Abaúj vármegyei Szászfán született 1879-ben. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon és Késmárkon végezte, Sárospatakon és Kassán hallgatott jogot. 1906-ban allevéltárossá nevezték ki Abaúj vármegye levéltárába (Kassán), majd 1909-ben — ahogy Miskolc megkapta a törvényhatósági jogú városi rangot — városi főlevéltárnoki kinevezést kapott, s itt dolgozott haláláig. Itteni munkáját csak a világháború szakította meg, melynek során mint tartalékos tiszt - frontszolgálata idején többször megsebesült. 1920-ban újrakezdve Miskolc város levéltárában a szolgálatát, Boldvárz. költözött családjával (hét évig lakott ott), s ettől az időponttól datálódik régészeti érdeklődésének kialakulása. Mivel levéltárosi munkájának méltatására más helyütt kerül sor, erről itt nem áll szándékunkban részletesebben megemlékezni, csak annyiban, amennyiben régészeti tevékenységének megértéséhez feltétlenül szükséges. Nyiry Dániel képzettségét tekintve jogász volt, a történeti és a régészeti kutatás vonatkozásában autodidaktának számított. Tudnunk kell munkásságának megítélése szempontjából, hogy sem a századfordulón, sem a két világháború között nem számítottak a városi, ill. a vármegyei levéltárak tudományos intézménynek. Bár a kinevezett levéltárnokok között egyre több volt a szükséges szakképzettséggel rendelkező, történeti kutatásra alkalmas és arra törekedő, a korabeli hivatalszervezet erről nemigen vett tudomást. A levéltárnok elsősorban olyan hivatalnoknak számított, aki a vármegyei, ill. a városi igazgatás napi igényeit szolgálta ki. Nyiry Dánielnek jó érzéke volt a történelem iránt, a rábízott levéltár nagy jelentőségű kallódó értékeire felfigyelt, s a jelentős részben rendezetlen irattömeget megpróbálta rendszer szerint csoportosítani. Nemcsak az írott források iránt növekedett meg egyre inkább az érdeklődése, hanem a múlt tárgyi emlékei felé is megbecsüléssel fordult. Miskolc városának, s egyben Borsod vármegyének múzeumában ismerkedett meg a régészeti emlékekkel, a vele csaknem egykorú múzeumőr, Leszih Andor vezette be minden bizonnyal a régi tárgyak tudományának birodalmába. A miskolci múzeum ekkor még fiatal intézménynek számított, a századfordulón, 1899-ben alapították. Munkájába 1901-ben kapcsolódott be Leszih Andor, akit 1905-ben neveztek ki múzeumőrré. Leszih Andor régészeti képzettséget a második országos régészeti szaktanfolyamon szerzett, a Kolozsvári Erdélyi Múzeumban, ill. a kolozsvári egyetemen, ahol a régészképzést Posta Béla egyetemi tanár vezette. A kolozsvári tanfolyam az első korszerű módszereket bemutató továbbképzési forma volt, komplexitása felülmúlta sok tekintetben még a legutóbbi idők régészeti képzését is! A paleolittól a barokkig minden korszakról hangzottak el szakelőadások, ezenkívül a biológiai, geológiai, fizikai — régészettel kapcsolatos — ismeretekkel is foglalkoztak a hallgatók, s nem utolsósorban természetesen fényképezéssel és konzerválással is. A tanfolyamon az elmélet és a gyakorlati foglalkozás szerves egységet alkotott. Az előadások*A Magyar Történelmi Társulat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportja által rendezett emlékülésen elhangzott előadás bővített változatai