A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

RÉGÉSZETI ÉS MŰEMLÉKVÉDELMI KÖZLEMÉNYEK - Simán Katalin: Kőeszközleletek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1978-1982)

mellett kerültek elő leletek. A többszöri gyűjtést követően 1982-ben ásatással hitelesí­tettük a lelőhelyet. Az ásatás során sem kultúrréteget, sem szerves maradványokat nem találtunk. A kőeszközök és szilánkok elszórtan feküdtek a lefelé fokozatosan agyagosodó talajban. A leletek többsége műhelyhulladék. Viszonylag kevés (16 db) magkő került elő. A félkész és kész eszközök száma több, mint 100. Ebből 25 kaparó, 9 bifaciális levél­kaparó, illetve ezek töredékei. Jelentős a retusált szilánkok és pengék aránya is. Bifaciális levélkaparó felső' töredéke (V. t. 2.). Mindkét lapon teljes felületen vékonyított töre­dék. A szélek nem retusáltak. Anyaga: sávosan színezett, teljesen bekérgezett obszidián. Mérete: 21x28x19 mm (Ltsz.: 82. 8. 55.). Transzverzális kaparó (V. t. 9.). Vaskos szilánk, a transzverzális szélét igen meredeken retusál­ták. A bal szél a hátlap felől retusált. Bulbus nincs, a talon nagy, sima. Anyaga: lemezes, sárgás hidrokvarcit. Mérete: 36x64x13 mm (Ltsz.: 82. 8. 36.). Egyenes kaparó töredéke (V. t. 7.). Az eszköz bal széle lépcsősen, egyenletesen retusált. A jobb szél vaskos. A hátlapot vékonyították, de nem retusálták. Bulbus nincs, a talon sima. Az eszköz vége letört. Anyaga: szürke kalcedon. Mérete: 41x38x11 mm (Ltsz.: 82. 8. 32.). Kaparóhegy (V. t. 4.). Aszimmetrikus hegy. A bal szél teljes hosszában egyenletesen retusált, a jobb szél vaskos. A két szél találkozásánál a csúcsot mindkét szél felől finom retusálással hegyezték ki. A bulbust teljesen elvékonyították, a talont lekerekítették. Anyaga: kékesbarna hidrokvarcit. Mérete: 64x40x13 mm (Ltsz.: 82. 8.18.). Vállas vakaró (V. t. 10.). Széles, pengeszerű szilánk. A bal szél teljes hosszában retusált. A retus átfut a középső gerincről legyezőszerűen kialakított, majd peremi retussal finomított vakaróélbe. A bázist vékonyították. A jobb szélen a bázisnál az előlapon vállat alakítottak ki. Bulbus nincs, a talon sima. Anyaga: kékesfehér kova. Mérete: 37x29x8 mm (Ltsz.: 82. 8. 4.). Retusált penge bázistöredéke (V. t. 5.). Az eszköz mindkét széle egyenletesen, teljes hosszában retusált. A bulbust elvékonyították, a talon sima. Anyaga: kékesszürke hidrokvarcit. Mérete: 26x25x6 mm (Ltsz.: 82. 8. 6.). Véső (V. t. 8.). Vastag szilánkon kialakított középső élű véső. A szélek épek, vaskosak. Bulbus nincs, a talon sima, igen nagy. Anyaga: sárgásfehér kova. Mérete: 32x24x10 mm (Ltsz.: 82. 8. 34.). Fúró retusált pengén (V. t. 3.). A keskeny kis penge bal széle teljes hosszúságában retusált. Fent az előlap felől kihegyezték, de a hegy vége letört. A jobb szél ép. Bulbus nincs, a talon sima. Anyaga: fehér hidrokvarcit. Mérete: 34x13x7 mm (Ltsz.: 82. 8. 11.). Csonkított penge (V. t. 6.). Széles, lapos penge egy gerinccel. A jobb szél éles, a bal szélt a hátlapra merőlegesen teljes hosszában leütötték. A penge vége merőlegesen, egysoros retussal cson­kított. Bulbus nincs, a talon sima. Anyaga: kovásodott fa. Mérete: 21x16x4 mm (Ltsz.: 82. 8. 12.). Ferdén csonkított mikrolit penge (V. t. 11.). Ép szélű penge. A transzverzális szélt a bal szél felől ferdén, gyöngyretussal meredeken csonkították. Bulbus, talon nincs. Anyaga: áttetsző fehéres hidrokvarcit. Mérete: 17x7x1 mm (Ltsz.: 82. 8. 47.). Az együttes kaparókból, retusált szilánkokból, levélkaparókból álló része egyértelműen középső paleolitikus, a Bábonyi iparba sorolható. ÉÈÊÈmé Az eszközegyüttes másik része, mebagd^^B^ a n '".gék, csonkított pengék, hegyek, vakarok, vésők jellemeznek, a felső P^l^î^ÉMÉBL^^œ^K ? part, melynek típusos lelőhelye Bodrog­keresztúr. A felsőpaleolit cgyüttes^M r a ^'iiegoszlása is jelzi: az eszközök többsége kovából (néhány azonos a bodrogkeres^H" HÉ fa f?- mürokvarcit csak másodlagos szerepet ját­szik, a szürke kalcedon pedig teljesen hián^imBBftbén a középső paleolitikus együttessel, ahol a domináló hidrokvarcit mellett a szürke kalcedon a leggyakoribb nyersanyag. 13. Tornyosnémeti (1. ábra 13.) A községtől nyugatra, a csehszlovák államhatártól alig néhány méterre, egy magas domb oldalában találtunk egy magkőmaradékot és egy gyaluvakarót. A gyaluvakaró (I. t. 17.) magkőmaradékből készült. A vakaróélt gondosan kidolgozták, retusálták. A bázison magkőpreparálás nyomai láthatók. Anyaga: fehérpatinás hidrokvarcit. Mérete: 33x18x22 mm (Ltsz.: 82. 11. 2.).

Next

/
Thumbnails
Contents