A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Balázs Géza: Tiszadorogmai adatok a vessző feldolgozásához

„vesszó's falu" már a századforduló előtt fölkeltette egy kutató, Sajóvölgyi G. Péter érdeklődését.

5 Ezzel a faluval foglalkozik Kozák Barnabás 1964-65-ben írott tanulmánya, amely a néprajzi gyujtőpályázaton díjat is kapott.

6 Végül a kaskötéssel és kosárfonással foglalkozik egy közművelődési kiadvány is.

7 A fenti szegényes irodalom áttekintése rögtön meggyőzi a kutatót, hogy a vesszőgazdálkodásról átfogó munka, tanulmány eddig még nem született. Szinte egyáltalán nem kutatták, írták le a régi, hagyományos és a modern, nemesített vesszőfajtákat. Takács Lajos említett tanulmányában ugyan foglalkozik a vesszővágás szerszámaival, ám a munkamenet teljes leírásával Ő is adós marad. A kévébe kötésről, szállításról megint csak szórványos adatokat találunk. Ez indított arra, hogy megvizsgáljam egy hagyományosan vesszőfonással foglalkozó falu, a Közép-Tisza vidéki Tiszadorogma vesszőgazdálkodását. Adataim minden bizonnyal beilleszthetők lesznek egy későbbi, megírásra váró monográfiába is. Tiszadorogma Borsod megyében, a Tisza jobb partján, Ároktő és Tiszabábolna között fekszik. Neve a népi emlékezet szerint régen Drugma volt. Az etimológia is ezt vallja: már 1150 körül említtetik a Drugma alak, amelynek később Durugman~Dorogman névváltozata is volt. A szó szláv eredetű személynévre vezethető vissza.

8 A falu történetéről annyit tudnak a helybeliek, hogy valamikor három halász család telepedett meg ezen a helyen, a Tisza menti szárazulatokban, „girinceken".

9 Dorogmát a környékbeli falvak lakói leginkább „száraz Dorogmának" nevezik (fenti adottságaira utalva). Általános jelzője még a falunak az, hogy vesszős. Csúfolják is Dorogmát, az átellenben fekvő Csegével együtt „varnyúsoknak", azon tulajdonságukra utalva, hogy előszeretettel fogyasztják (fogyasztották) a varjúfiókát. Tiszadorogma „párja" az ugyancsak speciális népi tudással rendelkező második szomszéd falu, Tiszavalk. A valkiakat „kubuzmoknak." nevezik, amely nyelvjárásukban a gyékényből font tojástartó elnevezése. Kétféle vesszőtelep van Tiszadorogma határában. A szabadon, vadon növő és a telepített, nemesített vesszőtelep. Gondozás hiányában az 50-es években telepített „vesszősök" is elvadultak. A fúzvessző ma a Tisza mentén, az árterületeken, a holtágak mentén fakad. A vesszőtelepek helynevei Dorogmán: Herep, Paradicsom, Kincstárrész, Berzsenyes, Farkaság, Kacsa, Göbe, Előfűz, Feketepart, Teremhát, Palácsa, Debreceni, Keleményes, Kékesi, Miska-fok. Az ároktői határban található vesszőtelepek, ahol dorogmaiak is szedtek vesszőt: Pires, Hordozó, Szóda, Rigós, Kunok erdeje, Nyilas, Irigyli. A vesszők elnevezését több szempont szerint lehet csoportosítani. A színük szerint megkülönböztetnek zöldvesszőt (nyáron zölden szedik, könnyen lejön a haja) és feketevesszőt (nem jön le a haja, mert novembertől kezdve, főleg télen szedik, mikor megáll a vesszőben a nedvkeringés). A zöldvesszőt ha meghántolják, nevezik fehérvesszőnek és hántolt vesszőnek is. A feketevessző másik neve öregvessző, ha pedig főzik, hogy a haja mégis lejöjjön, pirosvessző lesz belőle. A vesszők a gondozás szempontjából lehetnek vadvesszők és nemesvesszők. A vadvesszők közé tartozik a fűzfavessző, a nyárfavessző, a jámfüz, a cinegevessző, a maloggyavessző. A nemes (telepített, gondozott) vesszők közé sorolják az amerikáneri, a mandulát és a rozmaringot. A feldolgozás szempontjából (a Háziipari Szövetkezetben) beszélnek még vadanyagxoí és kultúranyagxóX. A nem megfelelő szál neve hibás vessző, vagy gancsos vessző. Vakvesszőnek azt nevezik, amelyiknek nem jön le a haja. A fonnivaló vesszőnek két fajtája van. A rövid, kb. 50-100 cm-es az apróvessző, az 1 m-nél hosszabb a sínvessző. Ez a legalkalmasabb a gyalulásra, hasításra. A fonásra nem