A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

FÖLDRAJZINÉV-GYŰJTÖK TANÁCSKOZÁSA - Harmatt János: A földrajzinév-tanácskozás elé

Borsod-Abaúj-Zemplén megye földrajzi neveinek összegyűjtése értékesen gazdagítja hazánk helyneveire és nyelvünk térjelölő rendszerére vonatkozó ismereteinket. A földrajzinév-anyag összegyűjtésének és közzétételének gyakorlati jelentősége az államszervezet, a közigazgatás, a térképészet, a hivatalos helynévadás és a közösségi élet minden tér- vagy hely megjelölést igénylő intézménye és mozzanata számára nyilvánvaló. Szinte határtalan távlatot nyit a többszázezres nagyságrendű földrajzinév-anyag egész sor tudományág, mint a nyelvészet, szóföldrajz és nyelvjárástörténet a történettudomány, település- és művelődéstörténet, néprajz, régészet, történeti földrajz és agrártörténet számára is. De van a földrajzi neveknek még egy fontos funkciója, amely aránylag kevéssé részesült eddig figyelemben. Ez az a jelentős szerep, amelyet a közösségi vagy általában a társadalmi tudatban játszanak. A helynevek, s általában a tulajdonnevek sok tekintetben problematikus elemei a szókészletnek. Ennek részben az az oka, hogy meghatározásukban és elemzésükben sokszor különböző nyelvelméletek szempontjai keverednek. Más eredményre jutunk, ha a tulajdonnevek strukturális viselkedését vizsgáljuk, másra, ha nyelvlogikai szempontból kíséreljük meghatározni jelentésüket, s ismét másra, ha a nyelv pszihomechanikai szemléletéből indulunk ki. Az utóbbi megközelítésben kétségtelen, hogy a földrajzi nevek olyan szókészleti elemek, amelyeknek képzetvonzási képessége rendkívül nagy, s ez érvényesül mind synchron, mind diachron vonatkozásban. Ennek oka részben bizonyára az, hogy az emberi közösségek életének eseményei, de a természet jelenségei is térben játszódnak le, s így mindig valamilyen helymegjelöléshez kapcsolódnak. így a földrajzi nevek az őket használó közösségek tudatában történeti és természeti képzetekkel fonódnak össze, sokszor olyan mértékben, hogy az eredeti térkeret olykor csaknem teljesen el is tűnik mögöttük. Ez a jelenség vagy sajátosság a földrajzi neveket a társadalmi tudat fontos, nélkülözhetetlen elemeivé teszi: nincs történeti tudat, s szocialista hazafiságtudat sem létezhet földrajzi nevek nélkül. A földrajzi nevek így hordozóivá válhatnak a történeti tudatnak. Vegyük a következő földrajzi nevek sorát, amely talán még a mai történelemtanítás mellett is közismert: Verecke, Pusztaszer, Muhi-puszta, Nándorfehérvár, Mohács, Eger, Szigetvár, Pákozd, Szolnok, Világos, Arad. E földrajzi nevek önmagukban, szintaktikai összefüggés nélkül is, meghatározott történeti tudatot tükröznek, mint ezt irodalmi idézetekkel igazolhatjuk: Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall írta egyrészt és Mégis csak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis új és magyar. írta másrészt Ady. Történelmünk tragédiái vagy sikerei mindig azonosulhatnak helyszínük földrajzi neveivel. Mohács „hősvértől pirosuk gyásztér" és „nemzeti nagy létünk nagy temetője" irodalmi és történeti tudatunkban és amikor Ady azt mondja: „Nekünk Mohács kell", akkor nyilvánvalóan a történeti eseményt idézi, nem pedig a városra gondol. Az esemény történeti és a helyszín aktuális élménye olvad egybe Vörösmarty „Szigetvár"-ában: Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget! Előttem állott roskadozó falad, Előttem a múlt kor csatái S gyászba borult ege Hunniának.