A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Település-néprajzi adatok Bükkszentlászlóról

mas — a tradicionális kultúra keretein belül — gazdálkodásra. Bár a Bükk hegység déli lábainál fekvő patakvölgyeket folyamatosan birtokba vette a magyarság, s — elsősorban a szőlőmüvelés révén — intenzív monokultúrát alakított ki, a hegység belsejének kolonizálására népünk életmódjának tárházából hiányoztak a megfelelő kellékek. A XVIII. század középső harmadában a Diósgyőri Koronauradalom szlovák, morva és németajkú iparosokat és erdei munkásokat telepített erre a területre, s lényegében ekkor született Óhuta (ma Bükkszentlászló), Újhuta (ma Bükkszentkereszt), Ömassa, Újmassa, Hámor és Répáshuta települése.

2 Ezek az új települések újfajta kihívásra születtek: az ásványi anyagok iránti kereslet, azok — részben helyben történő — felhasználása, valamint a kincstári erdőgazdálkodás szervezete hívta életre őket

:!

: új iparokat honosítottak meg (pl. üveggyártás), ill. kiszolgálták a születő manufakturális ipart alap- és segédanyagokkal (hamuzsír, faszén, mész). Születésüktől fogva, sokkal inkább ipari kolóniáknak tekinthetők ezek a települések, s nem falvaknak, a szó hagyományos értelmében. A Bükk belső területének betelepítése mögött tehát új, immár a kapitalista gazdálkodás felé mutató gazdasági koncepció áll, s az új elvárásoknak megfelelő falvak szinte semmiben nem mutatnak rokonságot a környező falutelepülések formájával, szerkezetével, felépítésével és funkciójával. Ezen telepes falvak egyik jellegzetes képviselője Bükkszentlászló (1940-ig Öhuta). Korábbi nevét onnan nyerte, hogy határában működött a Bükk hegység legelső üveghutája a XVIII. század első évtizedeiben, melynek helyét — a Márkus-patak völgyében — ma is meg tudják mutatni az idősebbek.'

1 Az új névadás két évvel követi a falu — Szent Lászlónak szentelt — templomának felépítését, ill. felszentelését. 1938-ig nem volt templom a faluban, az óhutaiak a szomszédos Üjhutára (Bükkszentkereszt) jártak át templomba. A névtelen kis patak völgyében települt falu jellegzetes képviselője a patakmenti településformának. A keskeny völgytalp sehol sem nyílik 100—• 150 méternél szélesebbre, s ebbe ékelődik — a patak és az út mentén — a falu két sor háza. A völgy két végén még csak egy sorban, az út egyik oldalán férnek el a házak, a völgy derekán nyílik csak az utcasor két ház szélességűre. Az egyetlen utcasoron kívül csupán a hegynek futó ösvények lankásabb részein települt 2—3 lakóház (1. kép). Az útépítés és a patak mederrendezése előtt, tavaszi olvadáskor és nyári zivatarokkor a víz végigsöpört a főutcán, gyakran magával sodorva az apró hidacskákat és a faépítményeket. Ma már mélyített, ásott mederben folyik a patak, az utat pedig feltöltötték, így az útról aprócska hidak ívelnek át az egyes udvarokra (2. kép). A település teljesen kitölti a szűk völgyet, s ez a térkitöltés sajátosan kusza teiekrendet alakított ki. Ahol •— a patak vonalát követve — a házak a völgy zugaiba, kiszögeléseibe szorultak, ott két udvarsor került egymás mellé, s a hátsó udvarokra az elsőkön át vezet az út, s nemegyszer ma is át kell járniuk egymás portáján. Régebben még a telekkönyben is rögzítették, hogy az utca felé lakó gazda köteles átjárást biztosítani portáján a hátsó szomszédja számára. A rövid, szűk telkek a hegynek futnak, a házak mögött azonnal magasba emelkedik a meredek part, amely jobbára csak kaszálóként hasznosítható. Az utca felé — még az 1950-es években is — nem voltak kerítések, kevés