A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bődi Erzsébet: Sztrapacska. Egy felvidéki étel néprajzi vizsgálata
módon kell ezt érteni, hogy a kisparaszti gazdaságokban a kultúrnövények között a burgonya volt az egyetlen, amely mindig ki tudta elégíteni az évi szükségletet. A burgonya legfontosabb tápláléknövény lett. Még ma is azt lehet hallani az ottlakóktól, hogy nélküle nem tudnak elképzelni egy napot sem. Kialakulhattak tehát a burgonyás ételek, 4 amelyek között a gyakoriság szempontjából a legnagyobb jelentőségűvé a sztrapacska vált. A nemzetiségi kölcsön viszonyok vizsgálatához az étel földrajzi elterjedését és terminológiáját vesszük figyelembe. Magyarország területén a Zempléni-hegyvidéken minden faluban ismerik sztrapacska, trapacska, galuska és haluska néven. Jelenleg nem lehet különbséget tenni, hogy magyar, ukrán és szlovák falukban melyik megnevezése gyakoribb. A Bódva mentén már haluska, galuska név alatt ismert. Múcsonyban (ukrán és szlovák telepes falu) krumpjany haluskinak nevezik. A gömöri magyar falvakban sztr apacskának ismerik, a szlovák telepítésű Serényfalván verdi a neve. A Bükkaljától délre fekvő Istvánmajorban haluski, de meg kell jegyezni, hogy e környéken már nem jellemző étel, a derenkiek idetelepítésével (1941—43) újult ismét fel. 5 A szakirodalom jelzi előfordulását a Cserhát területén, 0 a palóc vidéken, ahol nyögve nyelőnek ismerik, 7 ahogyan Szatmárban is. 8 A Nyírség területén csirásgaluska, a nyögvenyelő, szúrósgaluska, töviskesgaluska terminológiák alatt ugyanezt az ételt találjuk meg. 0 Ecsedi István, a debreceni és a tiszántúli táplálkozási kultúrában csírásgaíusfcaként említi és nyírségi eledelnek tartja. 10 Mezoberényben, ahol a szlovákok táplálkozási hagyományait vizsgálták, ismerik ugyan a haluske nevet, de gyúrt tésztára vonatkozóan. 11 Magyarország többi területeiről nincsenek adataink ugyanerről az ételről. Hasonló ételről ugyan vannak 12 , és ha a terminológia (haluska, galuska) elterjedését is figyelembe vennénk, adataink jóval több és ezzel tágabb összefüggést fednének fel a kitűzött feladattól. Megállapításunk jelen esetben csak arra vonatkozik tehát, hogy Északkelet-Magyarországon a palóc területekkel bezárólag, Szatmárban és a Nyírségben zárt elterjedési zónában találjuk meg a vizsgált ételt. A kérdés, hogy elterjedése mennyiben köthető a nemzetiségekhez, a Zempléni-hegyvidéken élő szlovákokhoz, ukránokhoz, az istvánmajori lengyelekhez, a múcsonyi ukránokhoz és szlovákokhoz, a serényfalvi, a nyírségi szlovákokhoz, vagyis az ott élő szláv népcsoportokhoz. Azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy nem az óhazából hozott kultúrelem, mert burgonyatermesztéssel már Magyarországon ismerkedtek meg a szóban forgó nemzetiségi közösségek. Az étel elterjedése egy adott, a századfordulótól az 50-es, 60-as évekig tartó időszak társadalmigazdaságtörténeti viszonyaival is összefügg. Az étel nagy burgonyatermesztő körzetekben fordul elő, és főleg ott, ahol a tejtermelő állattartás jellemzőbb volt, mint a hús- és zsírhozamra koncentráló állattartás. A tejtermékek közül a vaj, a túró, esetleg a tejfel, a juhtartásnál az erőstúró kiválóan illett az ételhez. A gabonaőrlés technikája ugyancsak hatással volt az elterjedésére, a kultúrelem befogadására. Az étel készítése ugyanis jól alkalmazkodott a durva őrleményekhez: a kézi malmok, vízimalmok őrleményeihez. Egy korábbi tanulmányunkban adatok alapján már bebizonyítottuk, hogy a vizsgált étel, a sztrapacska ott vált általánosan hétköznapi táplálékká, ahol a lakosságnak nem volt meg a szükséges kenyérnekvalója, ahol a kenyérnek nem alakult még ki elsődleges szerepe a táplálkozásban. 1 ''
