A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Veres László: XVI. századi diósgyőri Kutrolf-töredékek

nak tekintenünk, amely szerint a kortyogós üveg semmiképpen nem lehet a kutrolf magyar neve, mert Apor Péter idejében a kutrolfnak nevezett üvegtípust még eredeti, középkori formájában használták.

13 A középkori, XV—XVII. századi kutrolf alakját az jellemezte, hogy az edény öble gömbölyű volt, mint ekkor a palackoké általában, és az öblös edénytestből egy többnyire ferde nyakrész vezetett ki, amely egy, vagy több üvegcsövecskéből állott. Ha a nyakrészt több üvegcsövecske képezte, akkor az üvegcsövek száma 2—5 volt, amelyek csavarmenetesen fonódtak össze és egy kis csőszerű, fa szélesedő részben végződtek. A többcsövű kutrolfokból csak úgy lehetett a folyadékot eltávolítani, kiönteni, ha csavaró mozdulatokat végeztek, vagy rázták az üveget. Az egycsöves kutroifok készítésénél is többnyire igyekeztek utánozni a többcsöves nyakrészt. Az üveg nyakrészét megcsavarták és így a csavarvonalakkal a többcsöves kutrolf látszatát keltette a termék. A korai magyar üveganyagot számba vevő első vizsgálat 17, akkor létező ku trolf-töredékre irányulhatott. E magasabb technikai és művészi értéket képviselő üvegtípusok vizsgálatát viszonylag könnyűszerrel el lehetett végezni, mert az olasz és különösen a német kutrolf-típusok ismertek voltak a kutatók előtt, s így a magyar területen előkerült darabok összehasonlítása nem ütközött akadályba. 1934-ben, amikor Höllrigl a 17 kutrolf-töredéket kézbe vehette, egy kivételével, valamennyi a négy- és az ötcsöves típusokhoz tartozott, s ezek között is az ötcsövesek voltak túlnyomó többségben. Az egyetlen egycsöves kutrolftöredék az egri várból származott.

1

'

1 Rademacher középkori német üvegekről készült monográfiájából kiderül, hogy a német területen elsősorban a két- és a négycsöves típusok voltak elterjedve. Az egy- és ötcsöves típusok az olasz üvegemlékekre voltak jellemzőek.

1

"' A statisztikai adatok alapján, és a német, illetve olasz kutroifok jellemzőit figyelembe véve, könnyűszerrel levonható az a megállapítás, hogy a Magyarországon előkerült kutrolftöredékek az itáliai középkori darabokkal állnak rokonságban. Az itáliai üveggyártás a kutrolf üvegtípusok készítésénél is jelentősen éreztette hatását, s a kutroifok feltehetően olasz mesterek, vagy a velencei üvegkészítés titkaival megismerkedő magyar üveggyártók munkái, akik természetszerűleg velencei modorban készítették ezeket a termékeket is. Höllrigl Józsefet követően, közel fél évszázaddal később, 1974-ben, amikor" Borsos Béla vállalkozhatott a magyar üveganyag újbóli számbavételére, és újabb tudományos következtetések levonására, bizony, alig valamivel több üveket vehetett kézbe, mint Höllrigl. Ujabb részfeldolgozások hiányában csak utalást tehetett arra, hogy a visegrádi alsóvár több mint negyedszázados ásatási munkái többek között igen jelentős korai üveganyagot hozták felszínre, amelyek feldolgozása bizonyára jelentősen bővíti a magyar középkori üveggyártásra vonatkozó ismereteinket. Továbbá arra is csak utalhatott, hogy a különböző vár- és kastélyfeltárások során újabb és újabb üvegtöredékek kerültek felszínre, s ezek alapján új üvegtípusokkal bővíthetjük a korai magyar üveganyagról szerzett ismereteinket. Az újabb feltárások során előkerült üveganyagok közül kétségtelenül a visegrádi leletek a legfontosabbak, hiszen egy fényes uralkodói várpalota életét reprezentáló tárgyakkal állunk szemben. Az eddig megismert anyag sorát egy tölcséres talpú dísztál kuparészének töredékével kell megnyitnunk, amely az Itáliából származó üvegek közül a legjelentősebbnek ítélhető. A kupatöredék külső részén az aranyozás nyomai fedezhetők fel, s a tárgyat leíró szakember a perem mentén pikkelydísz-szerű rajzolatot és ezek alatt „koncentrikus