A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

RÉGÉSZETI ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kovács Béla: A nemzetségtől és ispánsági székhelyek kutatásának problémái Északkelet-Magyarországon

megyésispánnak Hevesen és Kemejben, tehát a főesperességi központokban is voltak ,,al

:,-ispanjai. A vizsgálódás során nem lehet figyelmen kívül hagyni a későbben alapított nemzetségi monostorokat sem. Sály és Kacs. Pata és Sár, Kemej és Tomajmonostora, esetleg Borsod és Boldva a világi és a szakrális nemzetségi központok párba állítható helyei. Ezek a tények, valamint a nemzetségből származó családoknak még a XIII. században sem megosztott birtokai segítenek pontosabban körülhatárolni azokat a központokat, amelyeket a topográfiai kutatásoknál célszerű figyelembe venni. Az újabb feltárások alapján — amelyek elsősorban Nováki Gyula, Gádor Judit, Németh Péter, Tomka Péter, Gömöri János, Szabó János Győző nevéhez fűződnek — valamint a régebbi publikációkból ismert eredményeket is figyelembe véve, a korai magyar várak szerkezetére, építési technikájára vonatkozóan egyes kérdésekben már szinte megnyugtató választ tudunk adni, más kérdésekben még mindig a feltételezések szintjén mozoghatunk csak, több esetben pedig a témával foglalkozó kollégák egymás között sem tudnak közös nevezőre jutni bizonyos jelenségek értelmezésében. Ezt elsősorban az okozza, hogy a viszonylag nagy kiterjedésű védelmi vonalakat általában csak egy-két helyen lehet átvágni, elsősorban pénzügyi-ásatásszervezési okok miatt. Több esetben nem volt mód arra, hogy a védett oldal előtti terepszakaszt is alaposan átvizsgálják, pedig úgy tűnik, hogy néhány helyen védelmi árok rendszerét lehet találni. Kevés kivételtől eltekintve, a várak belsejében sem folyhatott feltárás, pedig ezeken a helyeken jelentős régészeti objektumokra, leletekre számíthatunk. A szűkebb-szélesebb átvágásokban általában nem lehet az építkezési mód minden részletét megfigyelni, mert még egy váron belül is változhat a szerkezet vagy a technika, bár ez a viszonylag ritkább eset. Az ásatások célja elsősorban egy viszonylag ép sáncszakasz átvágása volt, de arra már alig nyílt lehetőség, hogy a védelmi vonal egyes fontosabb pontjaira — bejáratok, sarkok, esetleges védőművek — is kiterjedjen a kutatás. Ha az építési technika szerint akarjuk csoportosítani a korai várakat, akkor két csoportot, viszonylag könnyű szétválasztani egymástól: az egyik az úgynevezett égett sáncok csoportjába tartozik, amelyeknél a sáncokban erősebb vagy gyengébb mértékben átégett földet, szenesedéit fatörzseket, gerendákat, vagy ezeknek nyomait sikerült feltárni; a másik csoportba tartozó sáncoknál égési nyomok nincsenek. Ha a sáncok szerkezetét vizsgáljuk, akkor megkülönböztethetünk cölöp-szerkezetet, amelynél egy vagy több cölöpsor alkotja a védőfalat, közüket esetleg kővel és földdel töltik ki ; rácsszerkezetet, ahol sűrűbben vagy ritkábban egymásra nagyjából derékszögbe rakott fatörzsek alkotják a rácsot, és ezek közét töltik ki földdel-kővel; rekesz-szerkezetet, amelyeknél a fatörzsekből kisebb — 120-450x90-150 cm méretű — rekeszeket alakítanak ki egymásra rakott, vagy csapolt fatörzsekből; úgynevezett szekrény- vagy Kasten-szerkezeteket, amelyeknél a rekeszek már nagyobb méretűek, esetleg függőleges gerendákkal is megerősítettek. Előfordul az is, hogy szárazon rakott kőfal található a szerkezetben, mint pl. Gyöngyöspata esetében, vagy esetleg korábbi kőfalat használnak fel, mint Sopronban.