A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobosy László: A gömörszőllősi emberek mozgásvilága

az erdőben, mert így korábban foghattak a munkához és jobban haladtak. Ezek kunyhót építettek maguknak. A kunyhó építése az erdei ember külön tudománya volt. A jó kunyhó nem ázott át, s a füst sem maradt meg benne. Annyira meleg volt, hogy a fagyban is ingre vetkőzve lehetett benne lenni. Készítése: három darab 2,5—3 m-es szelemen ágú fát egyenlő távolságra leszúrtak, hogy a szelemenágak egymásba kapaszkodjanak. A két oldalát 2,5 m-es hasított fadoronggal rakták be úgy, hogy felül a csúcs nyitott maradjon. Itt távozott el a füst a kunyhóból. A fadorongokra harasztot raktak, majd földet hánytak rá. A harmadik oldalán az ajtónyílást képezték ki. Az ajtó két szélesebb, hasított fadorong volt. Egy gyengébb ember ezt el sem tudta emelni. Amikor elkészült, egy napig tüzeltek benne, hogy kiszáradjon és átmelegedjen. Az első éjszaka nem is háltak benne. Középen égett a tűz. Ettől a vatra védte az embereket. Ez 4 db 20—30 cm vastag fadarab volt, amit a tűz köré tettek. Egy-egy kunyhóhoz 2—3 szekér fát is felhasználtak. A fa kitermelése mellett erdei munka volt a faszénégetés. Ezt is férfiak végezték. A faszénégetés a községben hagyományos foglalkozás volt. Néhány községbeli férfi, egymással megegyezve, közösen végezte ezt. Leggyakrabban Imola és Sajóvárkony határában, a kitermelt erdőkben végezték. Azokból a családokból, amelyikben több munkabíró férfi volt, aratási munkára is elszerződtek. Miskolc környékére. Sajóvámosra, de a Nyírségbe Sóstóra is eljutottak. Summásmunkát nem vállaltak a faluból. Azt alacsonyabb rendű, zsellér munkának tartották. Legszívesebben a vásárokon — Tornyallyán, Rimaszécsen, Rozsnyón, Putnokon, Ózdon — minden alkalommal megjelentek, de eljutottak Edelénybe, Szendrőre, régebben Rimaszombatba, Tornára. Szepsibe, Kassára és Losoncra is. Miskolcot igen ritkán keresték fel, mert ott nem lehetett jó vásárt csinálni. Nagy volt a felhozatal és mindent olcsón kértek. A távolabbi helyeken az állatvásárt látogatták. Ide csak a férfiak mentek. Leggyakrabban szarvasmarhát, tehenet vásároltak. Hazahajtották, illetve a szekér után kötve hazavezették. Itthon, ha jobbnak bizonyult, mint az eddig otthon levő, megtartották, ha nem. akkor feljavították és eladták a következő vásáron. Kassa és Edelény vidékén jelentősen olcsóbb volt az állat. Ott megvették és Putnokon, vagy Tornallya környékén magasabb áron tovább adtak rajta. Lóvásárlásra ritkábban került sor. Azt maga a gazda szerette nevelni a jól bevált kancától. Csak az 1920-as években volt gyakori a ló vásárlása és eladása, amikor a környékbeli vásárokon megvásárolták és átcsempészték szlovák területre. A csehszlovák határon is áthúzódó erdők megkönnyítették ezt. Terményfeleslege csak egy-két jobb módú gazdának volt. Ezek régebben Tornallyán, majd Putnokon a terménykereskedőknél értékesítették azt. Bort nem adtak el, abból nem termett nagyobb mennyiség. Ami termett maguk elfogyaszt jtták. Az állatokkal való kereskedés mellett, más termények megvásárlásával es továbbadásával is igyekeztek jövedelmüket növelni. Szekereikkel elmentek Bódvaszilas vidékére és ott egy-egy darab földön megvették a káposztát. Kivagdalták, megtisztították és Aggteleken, Hosszúszón keresztül, a szárnyai töltésen vitték azt a tornallyai, rozsnyói vásárra eladni. 3—4 gazda összebeszélt és egyszerre tették meg az utat. A vásár után Rozsnyóról sem tértek haza üres szekerekkel. A környéken almát vásároltak, azzal tértek haza. Itthon egy kicsit megpihentek és tovább vitték az almát Miskolc környékére.