A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Erdei Sándor: Adatok Zemplén népéletéhez

Hiedelem fűződik a tehénnek adott bobájka számához is. Ha páros volt a kis gombócok száma, az azt jelentette, hogy az állatnak hamarosan borja lesz. Addig senki nem ehetett a bobájkából, míg az állatoknak nem vittek belőle. Egy másik adatközlő mesélte: „Nagyapám egyszer nagyon elvert, mert enni mertem a bobájkából, mielőtt ő adott volna belőle a teheneknek." A tyúkok elé sok szemestakarmányt vetettek, hogy bőven tojjanak. Abroncsba szórták nekik a szemet, hogy tojásaikat egy helyre rakják a portán. A család mosdóvizébe pénzt tettek, hogy sok pénzük legyen a jövendő évben. Még este le kellett morzsolni egy zsák kukoricát, hogy bő legyen a termés. A gazda feltekintett az égre, s ha csillagosnak látta, tudta, hogy tavasszal sok baromfi kél és jó lesz a szénatermés is. A karácsonyfát nemrégtől ismeri a néphagyomány. A század elején terjedt el. Korábban a hegyénél fogva a gerendához kötözték, újabban a tövét edénybe földelve állítják fel. Kezdetben nem volt rajta semmi dísz, üresen akasztották fel. Aztán a szülők perecet, csőrögét, diót, almát kötöztek a fenyőfára a gyerekeknek. A templomba jóval később került be a karácsonyfa. Vacsora előtt a gyerekek kántálni jártak. A falu minden házába beköszöntöttek énekeikkel: A kis Jézus megszületett, örvendjünk, Elküldte ő szent fiát istenünk, Betlehembe fekszik rongyos jászolyba, Azért van oly fényesség a városba. Csoportosan jártak énekelni barátaikkal, rokonaikkal, szomszéd gyerekkel, lányok-fiúk egyaránt. Jutalmul diót, almát, mogyorót, néha pénzt is kaptak. Otthon aztán eldicsekedtek vele: ni mennyit kántáltam! Annak örültek a családok, ha alulról jöttek a kántálok, mert akkor felfelé hozták a szerencsét, s emelkedni hitték a gazdaságot is, ha felülről jöttek, az igen rossz jelnek számított. Ha fiú volt az első éneklő, akkor bikaborjút vártak a vemhes tehéntől, ha lány, üszőborjút. Viliakor szalmával hintették fel a ház földjét. A ládára, székekre is tettek belőle. A szalma az ünnep alatt végig bent volt. Azon aludtak. Néha csak vízkereszt (második karácsony) után került ki a házból. A gazda a gyümölcsfákra kötözte, hogy jól teremjenek és ne lepjék el azokat a férgek a következő évben. Karácsonykor szalmát nem volt szabad gyújtósnak használni. A szerelmi varázslásoknak is kedvelt ideje volt a szenteste. A lányok kimentek a disznóólhoz, megrúgták a korlátot, s ahányat röffent a disznó, annyi év múlva mentek férjhez. Az első tepsi sült bobájkából kikaptak egyet, kiszaladtak a trágyadombra, vagy a kapuba, s amilyen nevű volt az első arra haladó férfi, olyan nevű lett a férjük. (Ha nem ismerték, meg is kérdezték tőle a nevét.) Megtruskálták (megpiszkálták) az ereszt, s ha búzaszem esett a kötényükbe, azt jelentette, hogy ártatlanul és gazdag emberhez mennek feleségül, ha pondró, akkor vagy „megestek", vagy csak szegény legény kéri meg a kezüket. A lány még vacsora előtt összeseperte a szemetet, kivitte a trágyadombra, ráállt, s amerről kutyaugatást hallott, arról várhatta a jövendőbelijét. Az asztal alá kapát, kaszát tettek, mások kést, baltát, bicskát is. Lánccal összekötözték az asztal lábait, hogy jövőre is együtt maradjon a család és a