A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Szlovákiai téka - Matejcík, Ján: Lexika Novohradu. Vecny slovník (Kovács István)

szavát, pláne egy szótárnyi mennyiségű szavak esetében. Egy tájnyelv valamennyi fogaima nincs is meg kivétel nélkül az összes szomszédos tájnyelvben. Gyakorlati szempontból nézve: körülményes a kívülállónak, a be nem avatottnak a szó keresése, a fonetikusan írt címszó pedig megtévesztő lehet. A B evezető további soraiból megtudjuk, hogy a szavak használatát, gyakoriságát három nemzedék nyelvében igyekezett megállapítani. Mfegfigyelései helytállóak: az idősebb nemzedék szókincse fejlett, szinonimákban gazdag, jellemzője a konkrét fogalmak nagy fölénye. Helyesen látja, hogy a tájnyelv szókészletében tükröződnek a táj jellegzetességei, a gazdasági és társadalmi viszonyok hordozóinak anyagi és szellemi kultúrája, gondolkodásuk fejlettsége, természetük, szokásaik, más nyelvű népekkel való kapcsolatai stb. Ezért is gyűjtötte oly gondosan a népi frazeológiát, a hasonlatokat, a szólásokat és közmondásokat. Anyaga gyűjtésekor támaszkodott helyi és tárgyi ismereteire, felhasználta a tanítóktól, funkcionáriusoktól szerzett információkat. Gyűjtési módszere: észrevétlenül irányított szabad beszélgetés, felvétel rejtett magnetofonnal, hazai és külföldi kérdőívek kitöltése. Arra ügyelt, hogy adatközlői helybeli születésűek legyenek, és hogy elsősorban az idősebb nemzedéket képviseljék — férfi- és nőtagjait egyaránt. A II. rész elején (21—22) a keliet-nógrádi tájnyelv területét, a tájnyelv további tagolódását egy északi és déli változatra, ezek néhány nyelvi (hangtani, alaktani és lexikális) jellemzőjét mutatja be a szerző. A második, a nagyobbik részben (23—31) a kelet-nógrádi tájnyelv rendszerét ismerteti. Csak a legtipikusabb hangtani, név- és igeragozási, valamint szólani sajátságok felsorolására szorítkozik. — Megítélésem szerint ez utóbbi rész valamivel részletesebb tárgyalást is megérdemelt volna, hiszen anyaga bőségesen van a szerzőnek hozzá, s ő tudhatja legjobban, hogy például mely főnév- vagy melléknévképzők a produktívak, illetve ritkábbak. Egyes mássalhangzók (gyakoribb) használatáról is ejthetett volna egy-két szót. A III. részben (35—48) a kelet-nógrádi tájnyelv szókincsének fejlődését tárgyalja a szerző. Leíró szempontból három fő réteget különböztet meg benne — figyelembe véve a nemzedékek szókincsében mutatkozó eltéréseket is: az elavuló, az állandóbb használatú és az új szavak csoportját. Kellőképpen rávilágít a szavak kihalásának okaira és folyamatára, továbbélésük lehetőségére új jelentésben, szűkebb körű használatban, különösen pedig állandó szókapcsolatokban, szólásokban —;ezekben rendszerint eredeti jelentésben, például: xoj do nevol'e 'menj a nyavalyába (fenébe)', mat'i vol'aco na rovási 'a rovásán van valami'. A társadalmi, gazdasági viszonyok változásával, a mezőgazdaság szocialista átalakításával, az öltözködés, étkezés módosulásával számos szó már kiveszett, vagy kihalóban van, mint: prélok ,ugarféle', járgan Járgány', gép ,cséplőgépet meghajtó erőgép', baxter ,éjjeliőr; kisbíró', fester ,fő'-, vezetőerdész', porcija ,porció, földadó', kamat ,ua.', gecel'a ,,szoknya, lápsáre ,lábszárvédő', mamal'iga ,savanyú leves', vakaráé ,vakaréktésztából sütött pogácsa', stb. Az Ipoly felső folyása mentén több nyelv kölcsönös hatásaként, betelepülések következtében, a helybeliek eljárásával szezonmunkára távolabbi déli területekre, különösen az Alföldre, nem kevés idegen szó került a nógrádi tájnyelvekbe. Akadnak közöttük magyar népnyelvi és irodalmi nyelvi elemek: cakvár ,csengő', naklóv ,nyakló (lószerszám része)', góVa ,gólya'; továbbá a közép-szlovákiai (bányavárosokba települt) németség nyelvéből származó szavak: baxtra »Wacht; őrház', ferslóg ,(az állatok mérlegelésekor használt) láda',