A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Történeti közlemények - Dobrik István: Mokry Mészáros Dezsőné visszaemlékezései férjére

Mokry Mészáros Dezsőné férje halála után. 1970. december 29-én került a miskolci szociális otthonba, testvérével Margittal, özv. Halmos Nándornéval. Itt kerestem fel 1976 tavaszán és beszélgettünk róla és férjéről. Az alábbiakban e hosszan tartó beszélgetésből közlök részleteket. „Kedvesem, tudja olyan öreg emberek között jár . . . hiszen én is nyolcvanhat éves vagyok, a testvérem is nyolcvannégy. Nem mesélték rólam, hogy én vagyok a iegkiállhatatlanabb asszony, aki még a tévéseket is elkergette? Ezt terjesztetitek — volt benne valami. Nem kergettem éppen el, de jöttek oda ... és nekünk Pesten ugye szép lakásunk volt. saját házunk a Nagybecskerek tér tízes számú ház és bizony ott máshoz voltak szokva az urak, akik hozzám jöttek. De ez meg ahol laktunk nagyon csúnya hely volt itt Miskolcon, a Reményi utca 9. szám alatt, amit azóta már le is bontottak.'

1 A lakók 109 ezer forintot kaptak érte, mi meg eladtuk annak idején 28 ezer forintért. Hát ilyen jó üzleteket kötöttünk. Szegény uram? Isten nyugosztalja, minden volt, csak üzletember nem. Az Ö nem volt, . . . Édesapja tanító volt, vagyis tanító lett volna, de nem sokat tanított. Olyan volt mint a fia, hogy nem csinálta azt, amit kellene neki. Gazdálkodott. Különösen nagy szőlész volt. . . . Édesanyja Ecsegen született. Az eesegi papnak a lánya volt, mikor elvette őt Mészáros Bálint, Az édesanyja Dezsőt a hatványozásig szerette. Mindent megengedett neki. Ugye egyetlen gyerek volt. Anyjának az volt a dédelgetett hő vágya, hogy csak valami jó helyre menjen tanulni és ne is nagyon erőltesse meg magát . . . hát jól eltalálták, mert a magyaróvári gazdasági akadémiára rakták/' Mert ugye akkor még meg volt a szőlőbirtokuk, Hogy mennyi birtok volt azt nem tudom megmondani. De azt tudom, hogy hadikölcsönbe több mint kétszázezer koronát fizettek. Ez volt 1913-ban. Ezután kaptunk évekig valami kamatot, de valami bagatell összeget. . . . Mikor Dezső az oklevelet megszerezte, ami nem volt könnyű dolog, már úgy értem, hogy anyagilag nagyon sokba került, mert ott csak csupa dzsentri fiúk voltak. Ö volt ott a legkoldusabb gyermek, meg a Körösi Jóska, aki földbirtokos volt később Szalonnán. Egyszóval odaadta az apjának az oklevelet és azt mondta: itt van édesapám tessék, ez volt a vágya, ez volt a kívánsága, hogy tanuljak . . . íme itt van. . . . Annak idején az édesapja roppant nagy kortese volt Kossuth Ferenc pártjának. A választást a pártja mindig megnyerte ott, ahol a Dezső apja korteskedett. Feltűnt ez Kossuth Ferencnek is. aki érdeklődött iránta és akkor megtudta, hogy van egy fia. aki Magyaróváron most végezte el az akadémiát. Mindjárt írt neki, hogy tud egy állást a részére a Gazdák Biztosító Szövetkezetében. Menjen oda és azonnal jelentkezzen. így odament Pestre kárbecslőnek. Jellemzc rá nézve, hogy elsősorban is elkésett. Meglehetősen német fajta emberek voltak ott, — úgy mondta Dezső — vezető szerepben. Egyszer kárt kellett becsülni. Azt mondták neki, hogy ahol a nagy földbirtokosoknak van kár, azt tetemes módon meg kell segíteni. A kisparasztságot nem, ugye azok nem veszítenek olyan sokat. Eire Dezső azt mondta: „Ja, kérem akkor én itt roppant rossz helyen járok, mert tudniillik nekem eszményem a magyar paraszt." Roppant szerette a magyar parasztot. Különben képei is vannak a magyar parasztságról/' . . . Hazatérve azt mondta az anyjának: Anyám, szeretnék holnap Párizsba utazni! Az anyja csomagolt és Dezső utazott Párizsba. Ez volt az első útja a művészet felé. De már előzőleg is festegetett. Festette az idegen csillagon levő lényeket. Ez volt a rögeszméje és nagyon sajnáltam, hogy meg nem érhette itt. . . ezt. . . amivel örökké foglalkoznak, hogy ott mász-