A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Történeti közlemények - Tassonyi András: A Móricz-család Prügyön

ban lakások, mellékhelyiség építését is vállalta. Segédekkel, napszámosokkal dolgoztatott. Ö maga a munka felvállalásával, ellenőrzésével foglalkozott. 1885. június 27-én született Móricz Gyula, s keresztszülőknek Szőke Józsefet és a feleségét, Pallagi Juliannát kérték. így Móricz Bálintnak sógora is, keresztkomája is volt Szőke József, mégsem értették meg egymást. A helyi visszaemlékezőK Bálintot törtető és kocsmázó emberként, Szőkét egyszerű tréfás parasztként emlegetik. Móricz Zsigmond így ír: „Szőke sógor volt az a betyárféle magatartású, ragyás, káromkodós, durva, feleségkínzó; a Pallagi Julcsa férje; sok apró gyerekkel és rikoltó hanggal ellátva".

2 Túlzott ez a jellemzés. Szőke Józsefet kortársai, sőt, haragosai is, egyszerű, dolgos emberként emlegetlek. Szorgalmasnak és családját szeretőnek mondta ma is élő lánya, Szőke Piros is.

3 A két ellentétes természetű ember — Szőke József és Móricz Bálint — nem tudott nyugton élni egy házban. Különösen Móricz nem szerette az állandóan tréfálkozó sógort. így nem csoda, hogy egy szép napon bejelentette, hogy elköltözik. Szőke ennek ellenére a maga módján szerette, tisztelte sógorát, segítette a költözésben is. 1886 nyarán rendezkedett be a család a második árendás házban, ahol már lakbért kellett fizetniük. (Ma Rákóczi u. 21. sz, ház, Kovács László tulajdona.) Itt született 1886. december 7-én az ötödik fiú, Miklós. (A negyedik fiú, Gyula 1885. július 13-án meghalt.) Keresztszülőknek ismét Szőke Józsefet és Pallagi Juliannát hívták, mert az volt akkor a szokás, hogy a családon belül, minden gyereknél azonosak voltak a keresztszülők. Az új otthonnal az volt a gond, hogy szemközt volt vele a hírhedt korcsma, a Kutyavacok. Késő ősztől — a határbeli munkák befejeztével —, a módosabb emberek napokig e korcsmában voltak, és a feleségek oda hordták a reggelit, ebédet, vacsorát. A Kutyavacok 1740 táján épült. Ismert tulajdonosai: Róth Sámuel, Klein Adolf, Salamon Miksa, majd 1945 után Salamon Anna és Salamon Erzsébet, ök 1946-ban eladták háromezer forintért id. Sándor Istvánnak, aki még abban az évben lebontotta, s így csak a pince maradt meg máig is. Prügy legfontosabb pontján állott a korcsma. Taktaharkány, Taktaszada, Tarcal, Szerencs és Taktabáj felől jövet egyaránt útjába esett az átutazó idegennek. Az ái'athajtók, a vásári szekerek mindig megálltak, etettek, itattak, néha nagyobb verekedések, lopások is történtek. A bíróválasztást is itt tartották a prügyiek. E korcsmában vitattak meg mindent, itt cserélték ki a legfrissebb újságokat, rémes történetek, viccek hangzottak el. Sok-sok tréfával akár hajnali kakasszóig is elszórakoztak. Aki nem tartozott a bent mulatózok társaságába, az vagy be sem ment, vagy csak egy-két pohár pálinka elfogyasztásáig tartózkodott a korcsmában. A bent mulató emberek feleségei sem tehették be a lábukat. Nótaszótól, nevetéstől, kurjantástól volt hangos a csárda. Móricz Zsigmond ijesztő gyermekkori emlékként idéz föl néhány, a korcsmával kapcsolatos jelenetet az Életem regényében. Érthető, hogy Móriczné nem hagyott békét a férjének; költözzenek el a korcsma szomszédságából. 1887. január végén át is hurcolkodtak a 31. sz. házba (ma Rákóczi u. 14. sz., Boros Bertalan tulajdona), de alig fél esztendeig laktak benne. Ekkoriban Móricz Bálint a második szomszéd, Szoboszlai Sámuel műhelyében dolgozgatott. Mindketten rendszeresen italoztak, így a házvételre félretett pénzen kívül, egyre kevesebb jutott a család eltartására. 1887. május végén Móricz Bálint megvásárolta a 134. számú házat, ahová 1887. június 10-én családjával be is költözött. így végre saját otthont teremthetett. Ide érkezett meg Zsigmond Istvándiból 1887. július 25-én.