A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Szlovákiai téka - Florec, Václav—Tomes, Josef (red.): Masopustní tradice (Bődi Erzsébet)

A könyvben olvasható 17 tanulmány nem meríti ki ezt a tág tematikát. Jelentős és számunkra mégis nagyon hasznos eredménnyel gazdagítja ismereteinket. Oldficli Sirovátka a folklór és a szokás kapcsolatát vizsgálja. Következtetéseit elsősorban a szláv néphagyományból vonja le. Hangsúlyozza, hogy még a tudományos igényű leírások megjelenésekor is kézenfekvő volt az egyes népköltészeti stílusok és szokások összefonódása a nép kultúrájában. Találó példaként említi Piolr Caraman munkáját. Caraman a betlehemezés és a világi betlehemi énekek (kolindák), a cselekmény és az élő beszéd elválaszthatatlanságát bizonyítja. Későbbi kutatók még világosabban felfedték, hogy a valóságban a népszokások fontos és egyik alapvető része az ún. folklóranyag. Az e típusú népköltészetnek a funkcionális vizsgálata újabb lényegi meghatározásokkal gazdagítana a folkloristák eredményeit. A farsangi szokások társadalmi funkcióit Ernília Horváthová tanulmánya tág összefüggésben vizsgálja. Az általa kiemelt három funkciókör is azt jelzi, hogy nemcsak közvetlen emberi kapcsolatok szempontjából teszi kutatásának tárgyává a farsangi szokáscselekedeteket. Termés varázsló mágikus eljárások, mulatozási-szórakozási alkalmak és más kisebb szokások integrálásának színtereként rendezi három évszázad szlovák adatait. Josef Tomes írása általános, Európa-szerte ismert mozzanatait ragadja ki a cseh és szlovák farsangnak. Módszertanilag figyelemre méltó Václav Florec dolgozata. A szerző a kommunikáció egyik formájának fogadja el a cseh és a szlovák népi kultúrákban még ma is gyakori farsangmenetet. Adatai konkrét területre vonatkoznak és így az olvasó világosan látja, hogy a történelmi valóság részeként miképp válik ketté a farsangi menet aktív szereplőinek (kommunikátoroknak) és passzív befogadóinak csoportja, miképp kapcsolódnak össze a hagyomány szabta cselekedetek által. Az elemekre bontott szokásanyag lehetőséget nyújt a hagyomány és a rögtönzés (újítás) dialektikus egységének kimutatására is. A farsangi recens anyag feltárása jelentős helyet foglal el a szlovákiai néprajzkutatásban. Zora Apátyová-Rusnáková részletesen mutatja be a játék és a szokás viszonyát. Andrej Sulitka lengyel és szlovák vonatkozásban a Szepesség interetnikus kapcsolatait emeli ki. Eva Vecerková és Alexandra Navrátilová Moravia telepeseinek farsangját mutatja be. A készülő Szlovák Néprajzi Atlasz anyagát felhasználva Stanislav Duzek a farsangi táncok változatainak elterjedését ismerteti. A külföldi szokáskutatók közül szovjet, bolgár, lengyel és magyar szerzők foglalják össze hazájuk farsangi hagyományait. Vera Sokolova tanulmányából megtudhatjuk, hogy eltérő földrajzi és társadalmi környezet ellenére is a keleti szláv kultúra szokásanyaga sok tekintetben (a farsang ideje, főbb elemként kiemelt farsangi menet, fiatal házasokhoz fűződő szokások, ünnepi asztal, farsang búcsúztatása) hasonló a nyugati és a déli szlávokéval. A helyi sajátosságokat a fő elemek részeiként, mozzanatokban lehet megtalálni. A nagyoroszok kétféleképp búcsúztatták a farsangot. A telet, felhőt és halált jelképező antropomorf bábut megsemmisítették — „szétverték a farsangot", vagy a falu határában tüzet gyújtottak — „elégették a farsangot". A farsangi ünnepkör tartalmi lényegét képező tél temetésére, a tavasz üdvözlésére irányuló cselekedetek ma már a keleti szlávoknál is feledésbe merültek, állapítja meg a szerző. Ujabb elemként kell elfogadni a farsangi szánkózás szokását és az ünnepi jelleget hangsúlyozó sülttészták szerepét. A Balkán-félsziget gazdag hagyományáról, az ún. sirnicáról olvashatunk Margarita Vasüevová összefoglalásában. A kecske-, juh-, őzbőrbe öltözött, ko-