A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Természettudományi közlemények - Gyulai Iván: Természeti értékek Borsod megyében

szivarfák, bodroghalmi vadgesztenyés, kisgyőri vadkörte, körömi mocsárciprus, megyaszói tatárjuharosfolt, ragáji ősbükk, sajóvámosi tatárjuharos, törpemandulás erdő, tarcali törökmogyoró, tiszaladányi tölgyes, tornaszent jakabi őstölgy, zádorfalvai gyűrűsjuhar és ezüst juhar fasor, boldogkőváraljai Tóhegy, szerencsi ősmaradvány lelőhely, telkibányai Ferdinánd-táró, füzérkomlós! kőbánya, rudabányácskai középokri aranykutatótáró, erdőbényei aranyosvölgyi-forrás és környéke, szerencsi Aranka-tető, gejzírkúpja, megyaszói szarmata flóra lelőhely, sajógalgóci fúrókagylós mészkő, szegi Poklos-oldal, erdőhorváti moha-achát-előfordulás, regéci régi vasércbányák körzete, hejcei felszíni horzsakő-előfordulás, erdőbényei Mulatóhegy, mádi diósi-völgy, alsóvadászi gipszlelőhely, sátoraljaújhelyi némahegyi útbevágás. A borsodi táj képe. Bármely táj sajátos arculatának fő alakítója a felszín, amely a jellemző kőzettani felépítés és szerkezet, és a klimatikus tényezők eredménye. A végső kép kialakításában a rátelepült növény- és állattársulások, és az emberi tevékenység tájképformáló hatása játszik szerepet. A táj változatosságát tehát a felszín változatossága szolgáltatja, mely megyénkben a legkülönbözőbb felszínformák képviseletével különösen szembetűnő tájképi sokszínűséget eredményez. Az ókori-középkori alaphegységű tömegek, harmadkori üledékek, vulkáni kőzetek, a mozgalmas földtörténeti múlt, a völgyekkel sűrűn tagolt merész formájú, impozáns makro- és mikroformáktól kezdve a szelíd medencékig minden lehetőséget feltételez. A táj stilizált megrajzolásánál nyugodt, vízszintes vonalvezetéssel a Bükk tömegét, cikcakkos, tört vonalakkal a Zempléni-hegységet a kettő közötti formákkal az Aggteleki karsztot, s végül egyenes, gyengén hajlott vonalakkal a déli peremvidéket lehet ábrázolni. A miskolci Kaputájtól indulva négy völgyön futhatunk északi irányba. A Szinva völgyén haladva a Bükk hegységbe jutunk, a Sajó völgyén keresztül keletről kerüljük meg a Bükköt, a Bódva az Aggteleki karsztos hegység és a Cserehát tájára vezet, a Henád bal partján pedig a Zempléni-hegység tömege emelkedik. A táj nagy formáinak jellemzése. A Bükk az Északi-Középhegység, legtagoltabb, legmagasabb, erdővel takart, mészköves formákkal szaggatott, karsztos röghegysége, mely ipari környezetéből viszonylag érintetlenül ,emelkedik ki. Kristályos alaptömegét a karbontól a juráig tenger borította, melynek következményeként ó- és középkori agyagpala és legnagyobb tömegében triászkorú mészkő rakódott le. A felhalmozást követő hegységképződés, gyűrődést, felpikkely eződés fc váltott ki, s az öreg ókori őszietek helyenként rácsúsztak a fiatalabb rétegekre (pl. Upponyi szigethegység). Az ezt követő tönkösödés után a fennsík emelkedett ki, s kialakult a harmadkori töréses szerkezet. Az anyagi sokszínűséget fokozta a vulkáni tevékenység is, melynek következtében délen riolittufa, északon andezittufa képződményeket találunk. A triászkori vulkánosság sok helyen áttörte az üledékes rétegeket, wehrlit és diabáz lávát juttatva a felszínre (pl. Szarvaskő). Ez a mozgalmas földtörténeti múlt rendkívüli alaktani sokaságot eredményez. Külön alaktani egységként tekinthető a hegység mészkőfennsíkja, melyet tönkösödését követően a karsztosodás formált, s következtében töbrök, uvalák, karrmezők, s föld alatti barlangrendszerek keletkeztek. A tönkfelszín peremtöréseinél található meredek leszakadású kiugró kövek tagolják, melyek nemcsak a tájképi, de élővilágbeli változatosságot is fokozzák. A hegységet körülvevő belső gyűrű formai ellentéte a platónak. V alakú völgyektől erősen tagolt,