A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Hankóczi Gyula: Adalékok Gömör hangszeres népzenéjéhez

Adalékok Gömör hangszeres népzenéjéhez Hangszer fogalma alatt olyan eszközt értünk, aminek hangkeltés a rendeltetése. Ezen eszközök parasztságnál használt változatait népi hangszernek tekintjük. A hangkeltő eszközöket aszerint rendszerezhetjük, mi a megszólaltató — rezgő — részük. így olyan típusokat különböztethetünk meg, melyekben a hangszer teste, kifeszített hártya; valamilyen húr; vagy üregbe zárt levegő a hangforrás. Vannak azonban olyan zenében használt eszközök is, amiknek nem a hangkeltés a rendeltetése, de hang előállítására is alkalmasak lehetnek. Ezeket megkülönböztetjük a hangszerektől és a hangszert helyettesítő eszközök csoportjába soroljuk.

1 Adatgyűjtésünk Szuhafő, Imola, Zádorfalva, Kelemér és Gömörszőlős községekben folyt 1979 augusztusában; az ismert népi hangszerekre, a használók viszonyaira, a zenélés bizonyos alkalmaira terjedt ki. A hangszert helyettesítő eszközök közül ismert a bőgőzés és az ostor hangszerszerű használata. Bőgőzéskov a játékos bal keze mutatóujját megnyálazta, az asztalra tette és a sikálófát húzogatni kezdte rajta. A dörzsölés hatására meghatározhatatlan magasságú morgó hang keletkezett, amit a citera kíséretére használtak. Az ostor a karácsonyi kántálok zajkeltő eszköze Szuhafőn. A köszöntők kántáltak, énekeltek, ostorral pattogtattak. A valódi hangszerek első csoportjából, amelyben a hangszer teste a hangforrás, a kereplő, a csengő és a kolomp ismert. A kereplő gazdasági tevékenységhez kapcsolódó eszköz, a madarak elriasztására szolgál.

2 A csengő és kolomp a pásztorok zenei szerszáma. A pásztorok igen kényesek voltak valamikor jószáguk felszereltségére. Ezt a falusiak is elvárták tőlük: a csorda régen „úgy ment akár egy banda, máma csendbe. Nem is csordásnak hittük akinek ilyen felszerelése nem volt".

3 A csengő a lakodalmi szokásokban is előfordul. Az ágyvitel és a templomba vonulás csengős szekéren történik Gömörszőlősön/

1 Kifeszített hártya segítségével szólaltatják meg a hangszerek következő csoportját, amik közül a gömöri falvak népe a hangszínezőként használt, papírral fedett fésűt és a dobot ismeri. Előbbit egyszerűen fésűnek nevezik. Vékony papírral fedik, majd ajkukhoz emelve dallamot dúdolnak rá. Valójában nem is a fésűn keletkezik a hang, hanem a játékos hangképző szerveiben, s a papírral fedett fésű csak átveszi a rezgést, zizegőssé teszi a hangot. Az ilyen típusú hangszínező eszközöket nevezzük mirlitonnak.

5 A fésű egyes emberek, vagy alkalmi, spontán — gyermek — közösségek időtöltő hangszere volt. A dobot hirdetések előtt és után, a figyelem felkeltésére használták. Nem népzenei funkciója dominált, hanem a hírek közlését segítette elő. A húros hangszerek alkotta harmadik csoportban a citerát, cimbalmot, hegedűt és ennek gyermekjáték-változatait találjuk. A citerát csak ezen egyetlen néven hívják. A terület legjellemzőbb hangszerformája a vályú alakú. Néha valóban vályúszerűen egy darabból faragják, máskor több részből állítják össze, de a jeliemző testformát megőrzik. A fejes változat egészen ritka. Ez abban különbözik a vályú alakútól, hogy külső oldalán a vendéghúrok számára önálló fejet készítenek. Hangkészletét tekintve a diatonikus skála jellemző, a kromatikus változat ritka.