A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Fejős Zoltán: Amerikás Rádi Gábor históriája

Szövegünk, a históriák általános szerkezeti jellemzőivel összehasonlítva,

19 sajátos különbségeket is mutat. Hiányzik ugyanis a szokásos kezdőformula, amely általában körülményesen igyekszik a történet aktualitását, mondanivalóját megjelölni. Valószínű, hogy ez a szükségszerű bevezető rész ebben az esetben is megvolt, hiszen a töredékek erre utalnak, azonban idővel kikoptak az adatközlő emlékezetéből, a történetnek csak a drámaibb, lényegesebb részei maradtak meg. Ennek ellenére, tele van ez a história is számtalan aktualizálással, túlhangsúlyozott lényegtelen elemmel. Az egyedi esetek, szenzációs események hasonló formába öntése mindig meglehetősen körülményes szövegalkotással szokott összekapcsolódni. Különösen így történt a gyakorlatban, gyengébb képességű históriások esetében. Szövegünkben a fogalmazás, verselés meglehetősen átlagszinten áll, s az egyszeri továbbadás miatt nem kerekedett csiszoltabb formájú változattá. Jellemző a bonyolult mondatfűzés, tudálékoskodó szóhasználat — pl. „tetthely", „nyomunkba érkezett", a bagatell szókapcsolatok nagy száma. (Jó feleség és ártatlan gyermek, gaztett stb.) Verselése meglehetősen döcögő, gyakoriak a ragrímek, de akár még fél sorok összecsengése is (... már jó előre). A versszakok általában négysorosak, de van hat- és egy háromsoros is. Ez a jelenség nem okvetlenül szövegromlásra utal, hiszen históriákban nem szigorúan kötött a szerkezet és a versszakok száma. Históriáink szövege egészében is a sztereotip formulákkal, hírközlési stílusban fogalmazott ponyvaversekre emlékeztet. Itt azonban újfent utalni kell az előadó egyéniségére, aki maga is sokat torzított az eredeti formán. Az átlagos színvonalú szöveg meglehetősen primitív dallammal kapcsolódik össze, amelyben a szöveghez hasonlóan nem ritkák a csúszások, változások. Valószínű, hogy a dallam a históriás egyik kedvelt dallama lehetett, így több szöveggel is felhasználhatta. Sajátos a szöveg befejező szakasza. A históriák törvényszerűen tartalmazzák a tanulságokat összefoglaló, erkölcsi intelmekkel záruló részeket. A jelen esetben az erkölcsi tanulságot a szerző igyekezett nem közvetlenül megfogalmazni. Ezt a bűnösök elfogásának leírásával már korábban is elérte, hanem a végső elégtételt egy népmesei elemmel vonja meg felettük. „A vasbilincs kezekhez lett forradva." — a szöveg ezzel a mondattal ér véget, amelyet nem követ hosszabb didaktikus befejezés. Szerkezetileg a történet úgy épül fel, hogy a történet drámai csúcspontja — a gyilkossági kísérlet — után (amely sikertelensége miatt veszít is tragikusságából), a hangsúlyt éppen erre az erkölcsi büntetést kifejező tanulságra kerül. A bemutatott históriás ének egy csiszolatlan, balladai hangvételű ének, amely nem alakult valódi népballadává, nem éri el a balladai stílus művészi színvonalát. Az amerikás népdalok között számos tragikus hangvételű dalt ismerünk, azonban ezek a panaszdalok variánsainak tekinthetők, s nem valódi balladáknak. Egy-egy konkrét tragikus esemény leírását megtalálhatjuk néhány szövegben, azonban ezek nem formálódtak valódi balladai színvonalon, inkább csak balladás daloknak tekinthetjük őket.

20 Hasonló a helyzet — mint láttuk — az amerikás történeteket feldolgozó históriás énekek esetében is. Az egyes históriák általában előkészítői lehettek történeti balladáknak, azonban az eddig előkerült adatok ezt a feltevést, a kivándorlás témáját megörökítő szövegek esetében, nem igazolják. Ez a negatív értékelés viszont nem jelentheti azt, hogy az amerikás népköltészet összegyűjtésében figyelmen kívül kell hagyni a csi-