A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Kondor Béla emlékülés - Végvári Lajos: Kondor Béla Dózsa-sorozatának keletkezése

ra. Ezt megelőzően a képzőművészeti főiskola 5 év alatt két ízben is átformálódott. 1945—47.: Kandó László volt a rektor, ebben az időben került tanárnak a főiskolára Pátzay Pál, Bernáth Aurél, Berény Róbert, Barcsay Jenő, Kmetty János, Ferenczy Béni, Gadányi Jenő, Fónyi Géza, Domanovszky Endre, 1947— 49-ig Pátzay Pált nevezték ki rektornak, majd 1949-ben Bortnyik Sándor került az intézmény élére, főigazgatói rangban. Több művészt nyugdíjba küldtek, így Ferenczy Bénit, Gerlóczy Gedeont, Gadányi Jenőt, Kontuly Bélát, Boldizsár Istvánt, Kandó Lászlót, Elekfy Jenőt, a helyükbe Bán Bélát, Hincz Gyulát, Bencze Lászlót, Konecsni Györgyöt, Beck Andrást, Kádár Györgyöt, Papp Gyulát, Koffán Károlyt, Pór Bertalant, Szabó Ivánt, Rabinovszky Máriuszt, Ék Sándort nevezték ki. Az 1949-as átalakítás célja a Réti—Lyka-féle reform megszüntetése, s a főiskolának a népi kollégiumok mozgalmához való hozzácsatolása volt. Az új tanárok, élükön Bortnyik Sándorral a szocialista avantgardizmus megvalósítására törekedtek: ezt bizonyította az a körülmény, hogy a főikolai tanárok közül került ki a Közösségi művészet felé című kiállítás résztvevőinek többsége. Az 1949 végén rendezett első szovjet kiállítás alapvető változást hozott a művészeti életbe, az orosz peredvizsnyikok példája, majd Munkácsy művészete vált hivatalos mintává. Ezt a naturalizmus irányába való pálfordulást az avantgardizmusáról ismert, az ún. budapesti Bauhaust megalapító Bortnyik Sándornak kellett végrehajtani. Jobb meggyőződése ellenére vállalta a feladatot, többek között azt remélte, hogy régi ellenfeleit, a véleménye szerint a polgári művészet finomkodását képviselő Gresham-tagokat eltávolíthatja az intézmény tanári karából. Egyedül Ferenczi Bénit nyugdíjazták hamis vádak alapján. A Gresham többi tagja maradt és arra törekedtek, hogy a Munkácsyirányzat ellenében a nagybányai modellfestést avassák hivatalos módszerré. A tanári kar két táborra szakadt, a Gresham-tagok szembeálltak a Bortnyikhoz kapcsolódó, vagy neki lekötelezett tanárokkal. Külön szerepet töltött be Ék Sándor, aki mind a két csoportot támadta. Bortnyik Sándor nem akarta kiengedni kezéből a hatalmat, s ezért korábbi felfogásával ellentétben a naturalizmus hívének mutatkozott. Ekkor festett „Korszerűsített klasszikusok" című paródiasorozatával is ezt a benyomást igyekezett kelteni. Ügyes taktikával a művésztanárok kizárólagos feladatává tette az új tanítási elvek gyakorlati megvalósítását, ő maga személy szerint az intézmény elméleti tisztaságára, és iskolás rendjére vigyázott. Létrehozta az ún. tudományos osztályt, amelynek a feladata volt a tanároknak és a növendékeknek az ideológiai kampányok módszerével való befolyásolása, továbbá annak ellenőrzése, hogy a tanárok valóban olvassák-e a nekik kézbesített brosúrákat. Ugyancsak az elméleti harc eszközei voltak az ún. főigazgatói szemináriumok, melyeken a növendékeket össze nem hasonlítható művek választásával akarta állásfoglalásra kényszeríteni, így például Kondornak is választania kellett a kivetített két reprodukció közül: az egyik Manet Folies-Bergere Bárját, a másik Joganszon a Kommunisták kihallgatását ábrázolta. A főiskolára újonnan bekerült kiváló művészettörténész — Rabinovszky Máriusz — Bortnyik régi barátja — tragikus dilemmába került, belső meghasonlása következtében egészségi állapota megromlott. 1951-től kezdve nem tanított rendszeresen, 1953-ban hirtelen meghalt. A művészettörténet tanítá-