A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Néprajzi közlemények - Viga Gyula: Adatok állatgyógyításunkhoz: a „zabolázás”

gatják, futtatják is — száján át erőteljesen lélegzik, s mindez kedvezően be­folyásolja gyomorműködését, bélmozgását. (Vannak azonban adatok, melyek arra figyelmeztetnek, hogy nem volt mindegy, hogy milyen anyagból készült a zabola, amit az állat szájába helyeztek. Az Aggteleki-karsztvidék falvaiban erre a célra alkalmazott halyagmogyoró, a kérőfűből, csizmában hordott szalmá­ból készült csóva alkalmazása a gyógyítás irracionális elemeire is utal, s erre figyelmeztet az erdőbényei zöldág-csóva alkalmazása is. ,r ') Külön figyelmet érdemel maga az eszköz, a zabla, zabola. Általában csak szükség esetén készítik el, nem őrzik meg, csupán juhászok őrzik alkalman­ként az akol, hodály körül. Formailag ezzel teljesen megegyező eszközt, más funkcióban, Európa több területén használnak. A skandináviai juh- és kecske­tartás szopásgátlásra használja ezt a kis eszközt, mely a finneknél kapu néven ismert, s ez szolgál a réntartásban is a rénborjak szopásának megakadályozá­sára. Dél- és Nyugat-Európában is a fiatal juhok és kecskék szopását akadá­lyozzák meg vele: általánosan ismert Portugáliában, Spanyolországban, Szardí­nián, Szicíliában, s valószínűleg megtalálható a Balkánon is. 11 ' Szabó Mátyás a legfejlettebb szopásgátló eszközök közé sorolja e szájbavaló palókatípust, mely a levegővételt akadályozza meg, s adatai szerint főleg a juh- és kecske­tartáshoz kapcsolódott. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy van-e kapcsolat a magyarországi gyó­gyító eszköz, a zabola, s a jelzett palókatípus között? Mivel eszközünk tör­ténete — kellő források hiányában -— aligha nyomozható megfelelő biztonság­gal, így csupán alternatív megoldások kínálkoznak. 1. Ha a palókatípus euró­pai elterjedését vesszük alapul, s azt, hogy főleg a juh és a kecske tartásá­hoz kapcsolódik, akkor nem zárható ki, hogy a vlach-jogú vándorpásztorok kezén vagy a merinótartás eszközanyagával két irányból is eljuthatott hoz­zánk. Erre utalhat az is, hogy az eszközt hazánkban is a juhok és a kecskék gyógyítására használják elsősorban, s a szarvasmarháknál való alkalmazás — az állat eltérő táplálkozási, legelési mechanizmusa miatt — egyáltalán nem kapcsolható össze a szopásgátlással. Ebben az esetben eszközünk a magyar ál­lattartás tágabb, európai kapcsolatrendszerének lehet egyik tárgyi megnyilat­kozása. 2. Csak formai hasonlóságról van szó, melyen túl a két eszköz funk­cionális rokonságot nem mutat. A tárgy szopásgátló eszközként való használa­tát — Szabó Mátyás egyetlen, mogyorózdi (Alsó-Fejér megye) adatát leszá­mítva — hazai példák nem igazolják. 1 ' 3. A két eszköz rokon egymással, s a szopásgátló eszközök közül hazánkban a fejlettebb palókatípusok szorították ki eszközünket, melyek kevéssé akadályozzák a fiatal állat legelését. így az egykori palókatípus használatának emlékét őrzi az állatgyógyításban használt zabola. Kellő adatok hiányában egyik lehetőség sem igazolható egyértelműen, e kis közlemény csupán az adatok felvonultatását tűzte célul. Arra azonban mindenképpen figyelmeztet, hogy az állattartás eszközanyagának vizsgálata még komoly feladata a néprajztudománynak. Viga Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents