A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Polonec, Andrej: Tvarované a zdobené palice (Gunda Béla)

területén ismertek. Pásztorok kezén is találhatók, de főleg járókelő falusi férfiak használják. A kampó meghajlításához a botot tűz felett, forró vízben, gőzben párolják. A kampós botokat a szlovákok háziiparszerűen is készítették. (Nálunk a borsodi Cserépfaluban készültek ilyen módon botok.) A kampóra gyakran ember- és állatalakot faragnak. A görcsös botoknak két típusa ismert: az egyiknél az egyenes bot közepére fémkarikákat erősítenek. Ilyen botokat a Kiskárpátoktól Nagyszombatig használnak a pásztorok. Hrklác, hrklavica, zingrovnica néven ismertek. Ilyen botjai vannak a szigetközi, kisalföldi, csallóközi pásztoroknak. A bottípus valószínű osztrák területről került el a magyarokhoz és a szlovákokhoz is. Figyelmet érdemel az a feljegyzés, amely szerint egy bécsújhelyi pásztor csörgősbotjára tett esküjével erősítette meg vallomását.

3 A másik típusnál a csörgő karikákat a bot kampója és a botpálca közé kifeszített drótra, bőrzsinegre, vasalásra fűzik. Az ilyen bot rövid nyelű. KuVaga, kulava, kulimaga, strngás, bakula, brngás, kosiba, sugana, cerkacka, karikává palica stb. a szlovák elnevezésük. Liptóban, Szepességben, Rozsnyó, Rimaszombat környékén ismerik. Rozsnyó környékén a magyarok kujiganak nevezik. Ezt a csörgős botot említi Herman Ottó is s felteszi a kérdést, hogy vajon mi lehet a jelentősége szigetszerű előfordulásának? A kérdésre még ma sem tudunk felelni. Feltehető, hogy a szepességi németek révén terjedt el. A kuVaga a nyugat-európai csörgős botok egyik változata. — A csörgős bot ismert a tolnai, baranyai Duna mentéről is. A tolnai rövid kétágú csörgős bot, amelyet a pásztor a kezében tartva zörget (Balogh Ádám Múzeum, Szekszárd, lsz. 01.4.69). Dárdán csörgős pásztorbot a svecka, amely a magyar csikós kezében is ezen a néven ismert/* A juhászkampók (kvakul'a, kampov, hák stb.) lecsonkolt ágak vagy díszesen faragott, gyakran állat- és emberalakos kampójúak. A juh kifogására, támaszkodásra szolgálnak. Az északi hegyvidéken ritkán használatosak. Délről északra a nagybirtokosok révén kerültek el a kampók. A nagybirtokosok délen idegen fajta (cigaja, birka) juhokat vásároltak, s velük együtt pásztorok is jöttek, hogy folytassák a juhtenyésztést. (A trencséni Terchován 1963-ban magyar racka nyájat láttam.

5

) Ezért nevezik a zólyomi, honti, turóci juhászok kampójukat kampómnak (magy. kampó). Különben már Václavik A. megállapította, hogy a kampót a szlovákok csak a déli területeken használják. ÉszakSzlovákiában nem kampózzák a juhokat, hanem szavakkal, kenyérdarabbal csalogatja magához a juhász. Márkus M. is arra az eredményre jutott, hogy a kampót „a szlovák juhászok a magyar juhászoktól vették át. Bizonyítja ezt szlovák részről a tárgynak a magyar etnikai határ mentén és a folyóvölgyekben való elterjedése és elnevezése."

6 Turócban olyan botokat készítenek, amelyek bodzafa, mogyorófa nyelét furulyának is használják. Újabban elterjedtek a fejszealakú fogóval készült botok. Díszes, lemezekkel, karikákkal ellátott csörgős botjai vannak a betlehemeseknek, a farsangosoknak. A különböző formájú vőfélybotokat jellemzik a fogójukra kötött díszes szalagok, kendők, amelyek gyakran a szlovák nemzeti színeket szimbolizálják. Nehezen tipologizálhatok az erdészek, vadászok, csőszök, szőlőőrök botjai. Ezek gyakran a pásztor- és parasztbotokhoz hasonlóak, de kampójuk faragása, díszítése a vadász- és erdészéletmóddal áll kapcsolatban. A kampó szarvas- és zergeagancsból is készül. A botok gyakran emléktárgyak, amit egy magyar feliratú liptói bot is igazol. Az orvvadászok bunkós hajítófát