A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Niedermüller Péter: A Katalin-ág az abaúji nép szokásaiban

hetünk. Ebbe a csoportba azokat a személyeket kell sorolnunk, akik az ágakat letörik és vízbe állítják, tehát a cselekvést elindítják. Passzív résztvevőkről még kevésbé beszélhetünk, hiszen ide azokat a személyeket kellene sorolnunk, akikre a szokás vonatkozik. Tehát azokról a legényekről van szó, akiket a leányok az ágak kivirágzása révén akarnak megismerni. A legények azonban több okból sem tartoznak a passzív cselekvők kategóriájába. Elsősorban azért, mert a szokás gyakorlásához semmi közük sincsen, illetve ők jelentik a szokás célját, rájuk irányul a cselekmény. Ebből következően a szokás lefolyására nézve semmiféle befolyásoló erővel sem bírnak, a szokást csak „elszenvedik". (Ld. pl. azt az adatot, amely szerint a leány a kivirágzott ággal megérinti a legényt és így magához köti.) Azoknál a szokásformáknál pedig, amelyek a jövő évi bő termésre vonatkoznak, nyilvánvalóan csak aktív résztvevőkről beszélhetünk. Mivel legutóbbi gondolatainkkal már a szokások célja felé kanyarodtunk el, érdemes a kategória egy további lényeges sajátosságára felhívni a figyelmet. A szokások célja legtöbb esetben egy jövendő állapot megismerése. Konkrétan két eseményt jósolnak a kizöldült ágak : a leány házasságát, illetve a bő termést, vagyis az egyén individuális életének két legfontosabb tartományára utalnak. összegezve az eddig mondottakat a szokáscsoport „mélyebb szerkezete" igen röviden leírható: a tárgy állapotában beálló változás, implikálja egy, az individuum számára pozitív előjelű esemény bekövetkezését. Természetesen ez a tény, ez a tudás így, ebben a formájában egyetlen paraszti közösségben sem ismert, nem több, mint a kutatást segítő elméleti absztrakció. Ez a szerkezet mindig az alkalomnak megfelelő formában realizálódik. A realizálódásnak számos lehetséges útja van, azonban a lehetséges variációk száma szintén véges. Különösen akkor, ha egy néphez, népcsoporthoz, etnikai csoporthoz kötjük a vizsgálatot. Tehát az összehasonlító kutatás arra tud fényt deríteni, hogy az adott etnikumnál a megvalósításnak milyen lehetséges variációi ismeretesek. Ezek a tények magyarázzák a szokások formai elemeinek nagyfokú keveredését, összeolvadását. Emellett az is világosan látszik, hogy a szokáscsoport szerkezetileg is különböző elemekből állt össze, illetve pontosabban fogalmazva, az általunk bemutatott anyag ebből a szempontból sem egységes. Az előbb mondottak ui. csak a szerelmi és term és jóslásra vonatkoznak. Minden egyéb említett szokásforma (boszorkányok felismerése stb.) nem ehhez a szokáscsoporthoz tartozik. Az összeolvadásnak számtalan apró formai és tartalmi oka lehet, ezek részletezésére azonban most nem térünk ki. Sokkal inkább fontosnak tartjuk arra felhívni a figyelmet, hogy a jóslótevékenységek szerkezete, felépülése lényegesen eltér más szokások szerkezetétől. Amennyiben körül akarjuk határolni ezeket az eltéréseket, úgy azt mondhatjuk: A jóslótevékenységek legfontosabb elemeit a tárgyi szinten találjuk meg. Ennek megfelelően a szokás gyakorlóinak mozgási és tevékenységi köre nagymértékben lecsökken. Ezek a sajátosságok az általunk vizsgált jóslások minden formájában tetten érhetők. Megállapításunk azért tűnik lényegesnek, mert rávilágít, hogy a szokás kategóriájába sorolt sokféle jelenség között lényeges szerkezeti és tartalmi különbségek vannak, amelyekkel mindenféle vizsgálatnak számolnia kell. Niedermüller Péter