A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Végvári Lajos: A modern művészet néhány muzeológiai problémája

vényesíteni a történeti elvet, vagy a korszak művészetének vonatkozásában ki­alakult hierarchiát — tehát a tanulságosnak nevezhető esztétikai értékrend­szert. Mindig egyedi tárgyat nézünk, keressük a jót, a tipikust, azt amiben a gyűjtemény jellege megragadható: a gyengébb alkotásokat nem érezzük ma­gyarázatnak, nem segít abban, hogy közelebb kerüljünk a remekműhöz. A modern művészet múzeumában mód van arra, hogy az érték kiválasztá­sánál az összehasonlító-módszer érvényesüljön. Sok esetben egy gyengébb szín­vonalú műtárgy azért fontos, mert rádöbbent a jobbra. A régi művészet múzeuma kénytelen hivatkozni az ún. Musée imaginere-re, vagyis a művészettörténetileg helytálló, tökéletes gyűjteményre, a művészet­történeti albumokra. A régi művészeti gyűjtemény éppen ezért kiegészíti a meglevő tudást, vagy elindítja annak bővítési vágyát és elvezet a reprodukciós albumokhoz és könyvekhez. A modern képzőművészeti kiállítás a művészeti élet szövevényét, összefonó­dását, párhuzamait és egyidejűségeit is érzékeltetheti. Nemcsak egy műtárgy, hanem a kiállítás konstrukciója is az élményévé válhat a nézőnek. Ennek a lehetőségnek az érdekében helyes megoldás lehet a minél nagyobb terekkel való operálás. Csak a nagyobb méretű térben valósulhat meg az a koncepció, amely pl. az avantgardizmus esetében a több csatornán át érkező mondanivaló egyidejűségét hangsúlyozza. Ennek az elméleti elgondolásnak azonban nemcsak a reális lehetőségek állják az útját, hanem megvalósult gyakorlati megoldásokon alapuló ellenérvek. Két típusát emelhetjük ki az ellen­tétes szellemű megoldásoknak. Az egyik a kabinetrendszer. Ennek a koncepció­nak az a lényege, hogy egymástól elválasztva mutatja be a művészek alkotásait, a kabinet izolációjába zárva. Ez a gyakorlat általában az európai múzeumokra jellemző. A másik módszer Amerikában alakult ki: mintaszerű megoldását a New-York-i Guggenheim Museum kínálja. A Frank Lloyd Wright tervei szerint épített múzeum a spirális térforma kínálta folyamatosságban mutatja be a mű­veket. Ez a módszer kiválóan alkalmas az egyedi tárgyak hangsúlyozására; hi­bája a monotonitás és az összefüggések kikapcsolása. Ennek következtében ez a fajta bemutatás eleve kizárja a történetiség gondolatának érvényesítését. Véleményem szerint az ideális modern művészeti múzeum a gyűjtés eset­legességeit realitásként fogja fel, s erre alapítva a Malroux-féle Musée Imagi­nere elvet hívja segítségül a kiegészítés és tájékoztatás céljából. Ilyen megfontolás alapján terveztük meg a Miskolci Képtárat, a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményét. A mindössze kétéves múlttal rendelkező állandó kiállítás a 20. század ma­gyar művészetét mutatja be. A képtár bejárati részében kiképzett félig fedett helyen két tablórendszert állítottunk ki. Az egyik áttekintést ad — természetesen reprodukciók segítsé­gével — a 20. század főbb művészeti törekvéseiről. A másik, kronológiai tábla se­gítségével emlékezetébe idézi a látogatónak a 20. század magyar művészetének főbb mestereit. A második tablóegyüttes nem stílusokat, tendenciákat szemlél­tet, ily módon is ki akarva kapcsolni a stílusfetisizmust. Ezzel ellentétben az avantgardizmus tábla szöveges, s a mondanivaló illusztrálása érdekében több reprodukciót is ad. A tapasztalat szerint a látogatóknak mintegy a fele megáll a két tábla előtt, sokan le is másolják, vagy fényképet készítenek róla. Általában inkább a

Next

/
Thumbnails
Contents