A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Krupa András: Magyar—szlovák kölcsönhatások békési hiedelemmondákban

L., Dankó I.)

33 Feltehetően igazuk van, mert a Békés megyei szlovákok nem éltek légüres térben, ők maguk sem törekedtek elszigeteltségre, vitalitásuk, mozgékonyságuk, széles körű kapcsolattartásuk különböző hatások alá vetette őket. S mint ahogy a gazdálkodási rendszerükben, bizonyos munkaszervezeteikben alkalmazkodtak új hazájuk sokoldalú, új körülményeihez, hiedelemrendszerüket is befolyásolta a kiegyenlítődés törvényszerűsége, a hajszálcsövesség szabálya. A kiegyenlítődés törvényszerűsége folytán a kölcsönös kapcsolatok intenzitását paradox módon az is jelzi, hogy mindkét etnikum mai ismeretéből hiányzik ugyanaz a néhány hiedelem, vagy azonos módon töredékes a maradvány. Pl. a garabonciásról nem gyűjthettünk adatot sem az újkígyósi magyarok, sem a békéscsabai szlovákok körében. A mezőberényi magyarok és szlovákok a táltosnak csak a nevét ismerik, a foggal született táltos cselekedeteiről nem tudnak.

34 Az átadás-átvétel a magyar szakirodalom szerint különösen akkor lehetséges, ha a hagyományok mind a két partnernél közelállnak egymáshoz.

35 Egy szlovák szerző ezt úgy is megfogalmazta, hogy a kisebbség hagyományos kultúrája kedvezőbb körülmények között őrződik meg, ha a többséget alkotó népnek is élénk a hagyományos kultúrája.

36 Tulajdonképpen a szlovák nemzetiség élénk hiedelemrendszere azért is hathatott máig, mert a környező magyarság és más nemzetiségiek néphite szívós erős szálakkal mindmáig továbbélt. Láthatóan ezt tanúsítják az Orosháza, Újkígyós, Sarkad magyar népének néphitéről szóló tanulmányok.

37 A magyar—szlovák interetnikus kapcsolatok történeti viszonya vizsgálatához is találunk néhány szakadozott fonalat. A 18. század elején lezajlott boszorkányperek egyike sem bonyolódott le szlováklakta helységekben (ill. Csabán tartották az egyik gyulai per egy ülését), hiszen az utolsó perek idején kezdtek letelepedni a megyében. A csabaiak a hagyomány szerint a dobozi pásztoroktól vették meg az első szállásul szolgáló kunyhókat. Ettől kezdve valóban intenzív kapcsolatuk volt a boszorkányperes helységek magyar lakosságával, így a doboziakkal, a gerlaiakkal s a békésiekkel, főként gazdasági (pásztorkodás) és vallási téren a protestánsokkal, lévén a betelepülő szlovákok zöme evangélikus. Orosháza benépesítésével egyidőben az ottani magyar hittestvéreikkel alakult ki szoros kapcsolat. Az orosházi magyarok egy része a telepítés első telét a csabai szlovák hittestvéreknél vészelte át. Ezért is küldik talán legszívesebben Orosházára magyar nyelvre a fiaikat a csabaiak. Ha a napjainkban gyűjtött megfelelő szlovák szöveget magyarra fordítva a boszorkányperek hely és név megjelölése nélküli, idevágó szövege mellé helyezzük, különösen kísérteties az egyes hiedelemelemek hasonlósága. Szinte alig lehet megállapítani, melyik a mai gyűjtés. Különösen pl. a szemmelverés, a megkötés, a boszorkány hírében álló asszony kuruzslása, a szúrós tekintetű ember rontása, a közösségből valamiben kitűnő ember boszorkánysággal való gyanúsítása stb. Mennyi ebből a magukkal hozott eredeti hiedelemanyag, s mennyi az alföldi kölcsönhatás, nem tudjuk, talán nem is fontos. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a két nép hiedelemrendszere erősítette egymást. Tótkomlóson 1972-ben gyűjtött szlovák nyelvű hiedelemmonda cselekményfordulata hasonlít az 1717-ben Gerlán felvett jegyzőkönyv egyik vallomásának a részletéhez: A tótkomlósi hiedelemmonda szerint a házaspár gyermekeit a szülőanya ágyánál álló angyalszerű lények mindig halálba taszítot-