A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Fügedi Márta: A Herman Ottó Múzeum pásztorbotjai

szív, kereszt, virágcserép és kiskutya motívum csak körvonalakkal jelzett, egészen keskeny. A botra húzott 6 cm széles csonthüvely is vésett vonalazással és spanyolozott pontokkal díszített. A virágcserépből kinövő folyókás szárú virág visszatér két ládházi eredetű fokosbalta díszítményén is, az egyiken 1937, a másikon 1939 évszám szerepel, sőt a készítő, a már említett Sólyom Gyula nevét is olvashatjuk rajta. Hasonló stílusban készült két görbebot is van a gyűjteményben (6—7. kép). Alumínium berakással ismét megjelenik a virágcserépből kinövő virág, melyet mértanias cikkcakk vonalas berakásos mező választ le a hosszában a botra írt „Segítsen utadon*' felirattól. A másik bot szárának felső részét is az előzőhöz hasonló stílusú cikkcakkos, rácsos és pontozott geometrikus motívumsor díszíti, nyakára pedig vörösréz-hüvely van ráhúzva LÄDHÄZA SÓLYOM G Y 1937 szövegű rákarcolással. Sólyom Gyula botjai ugyan szerényen díszítettek, kevésbé ünnepiek és gazdagak, de a sajátos díszítési technika alkalmazása és a visszatérő motívumok egységes stílust adnak a díszítményeknek, s hűen tükrözik készítőjük ízlését, díszítőigényét is. A Borsod községbe való Szabó Jánosnak is több munkáját őrzi a gyűjtemény. Szabó János 12 éves korától foglalkozik faragással, tehetségének híre távoli vidékekre is eljutott.

11 Fiatal korában az állatok őrzése mellett kezdett díszes pásztorszerszámokat készíteni. Később bányászként dolgozott, de a faragást ekkor is folytatta, ajándékba és megrendelésre készített ünnepi díszes botokat (8—9. kép). Csak szilvafából dolgozott, azt tartotta legszínesebbnek, legjobbnak a faragáshoz. Munkáinak így jellegzetes a színe, melyet a sötétvörösre kiérlelt szilvafa ad. Díszítőtechnikájának sajátossága a geometrikus jellegű és a naturális részletezésű motívumok váltakozása. A díszítmények általában sok mezőre oszlanak, részletesen, de nem szabályosan kidolgozottak. A díszített eszközöket mindig ellátja monogramjával — SZ J — és a készítés idejét, is belefaragja a tárgyba. Szabó János is szívesen alkalmazta a fafaragás kedvelt motívumát, a botszáron végigtekergőző kígyót. Egyedi megoldású egy ünnepi botja (9. kép), szárán a kígyóval, melyet a bot fejénél egy ökölbe szorított kéz fog meg. A kígyó teste melletti felületeken figurális ábrázolást találunk, melyben különleges a két ősemberfigura, valószínűleg friss élmény hatása, körülötte pedig erdei vadállatok. A szár díszítményét alul 5 mezőre osztott mértanias mintasor zárja, melyben az átlós és a függőleges irányú vonalas és kockás díszítmények váltakoznak. Szabó János díszített munkái már mind ünnepi vagy ajándékdarabok, nem a hagyományos funkció betöltésére készültek, ezért a díszítmény uralkodik rajtuk, és használt részei, így a fokos és a kampórész is csak fából készültek díszesen kifaragva. Az egyszerűbb díszítésű botoknál a készítő már csak a forma- és anyagbeli adottságait felhasználva alakított használati eszközt a fából. A gyökérbotokuak csak a gyökérrészből kialakított fejét munkálták meg, a szabálytalan gyökéralakban rejlő formai lehetőségeket kihasználva stilizált állatfejjé formálták, faragták azt (10—11. kép). A bot szárán faragás vagy egyéb díszítő eljárás nem található. A másik egyszerű faragás nélküli díszítőeljárás a sebdiszítés. A növő csemetét késsel körbehasogatják, s ez a seb babosra, görcsösre kiforr, mely a bot egyetlen dísze. A Herman Ottó Múzeumban őrzött pásztorbotok kidolgozása, díszftményei, ha egyenként nem is különlegesek, a díszítőstílus és -technika sokféleségével,