A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Fügedi Márta: A ragyogóégetés Mezőkövesden

Több mint 10 évvel a híres esemény után, 1936. február 6-án, Jámbor László rádióelőadást tartott, melyben felidézte a 10 év előtti eseményeket, és részletesen elemezte a ragyogóégetés gyakorlati és erkölcsi célját. Felelevenítette, hogy annak idején sok támadás érte azokat, akik ezt az „autodafét" szervezték, anélkül, hogy a támadók meggyőződtek volna az igazságról, mindenekelőtt arról, hogy a máglyán nem a matyó népviselet művészi szépségei és értékei égtek el, hanem ellenkezőleg, az akcióval éppen a népviselet hagyományos tisztaságát akarták megóvni és megőrizni. Ezzel a sokáig gyűrűző vitával a ragyogóégetés eseménye, túllépve saját jelentőségén, a matyókérdésen, már politikai színezetet kapott. A máglyán több kosárnyi ízléstelen, drága dísz égett el. Az esemény után a matyók, szinte egymást ellenőrizve tartották és tartatták be a fogadalmat, a közös akarattal hozott határozatokat. Nem engedték be a templomba az a lányt vagy legényt, aki a megengedettnél több ragyogót viselt a ruháján. A közösség szégyenítette meg azzal, hogy le kellett fejtenie a fölös díszeket. A ragyogóktól megvált tehát a matyóság, de annak sem formáit, sem színeit nem adta fel teljesen. A megszokott paszomántdíszeket hímzéssel utánozták, fehér és sárga selyemmel helyettesítve a ragyogók ezüst és arany színhatását. Ezzel idegen motívumkincs és formja került a matyó hímzés kompozíciós rendjébe, amely aztán tovább módosította az egyébként is gyorsan változó szín- és formavilágot a díszítményeken. Sokan eldugva őrizték a lefejtett ragyogósorokat is, melyre egykor óriási összegeket költöttek, számítva arra, hogy az egyszer esetleg visszakerül a ruhákra. A ragyogóégetés akciójának kétségtelenül jelentős volt szociális és esztétikai, ízlésformáló hatása is. Azt a természetes gazdasági-társadalmi fejlődési folyamatot azonban, amely törvényszerűen vezetett a matyó viselet és díszítőkultúra átalakulásához, polgáriasodásához és végül a hagyományok elhagyásához, a ragyogóégetés sem tudta megakadályozni. FÜGEDI MÁRTA Jegyzetek 1. Legjelentősebbek: Istvánffy Gyula: A borsodi matyó nép élete. Ethn. VII. 1896.; Fludorovics Zsigmond: A matyókról. NÉ. XIV. 1913. 219—248.; Herkely Károly: A mezőkövesdi matyó nép élete. Néprajzi Füzetek 8. 1939.; Dala József—Erdélyi Tibor: Matyóföld. (A híres Mezőkövesd.) Athaeneum. 1941.; Gáborján Alice: Adatok a tardi „felszúrt" szoknya viselethez. Ethn. LIX. 1948. 155—157.; Palotay Gertrúd: A viselésmód ruhaformáló szerepe. Ethn. LIX. 1948. 77—88.; Dajaszászy Józsefné: Mezőkövesd. Tard, Szentistván. Mezőkövesd (Matyó HISZ), 1961. 58. 2. Györffy István: Matyó népviselet. Bp., 1956. 3. : Mezőkövesd népe a ragyogók ellen. Ethn. XXXVI. 1925. 79. 4. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban Bodnár Andrásné (Molnár Erzsébet, 66 éves) közlése, mely szerint a matyó viselet felgyorsuló változásában éppen a nagy számú summásnak is jelentős szerepe volt. Mivel új ruhát ritkábban tudtak vásárolni, ezért a díszítések változtatásával és halmozásával újították fel állandóan ruhadarabjaikat. 5. Az 1910-es években a „fodros", a gyakran 100 m hosszú csíkból húzott fodorral dúsított alsószoknya túlzó divatja ellen harcoltak a hagyomány féltői. 6. Dala—Erdélyi i. m. 59.