A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Cenner Mihály: Déryné alkonya

egy hónapon keresztül. Orvoshoz, gyógyszerhez alig jutott. Ekkor érkezeti Prielle Kornéliától 72 forint, egy vidéki turnéjának tiszteletdíját küldette el Dérynének Egervári által. Ugyanakkor jött Radnótfáy értesítése, hogy évi 120 forint segélyt utal ki a Radnótfáy-alapból, amely eredetileg a szűkös viszonyok között élő színészek számára kamatmentes kölcsönt nyújtott, illetve a nyugdíj nélkül maradt színészek és hozzátartozóik számára segélyt adott. Déryné 1869. június 17-én kelt, hosszú és meghatóan hálás levéllel köszöni meg Prielle Kornélia jóságát,

36 s értesíti őt a Radrótfáy-segélyről is. Az utóiratban említi, hogy Szerdahelyi Kálmán (Prielle Kornélia férje) „rossz" fiú, egyszer sem látogatta meg őt miskolci szereplései alkalmából, pedig a világ neki (Dérynének) köszönheti, hogy művészetében gyönyörködhetik, mert „én tartottam meg az életét kétszer". Eddig Déryné életírói ebből azt következtették, hogy a szabadságharc alatt mentette meg Szerdahelyi életét két csatában, tehát Déryné ebben az időben már visszavonult a színpadtól.

87 Déryné visszavonulásának idejére közvetlen bizonyítékokat tártunk fel, erre a közvetettre nem volt szükségünk, annál kevésbé, mert téves az az állítás, hogy Szerdahelyi életét a szabadságharc alatt mentette volna meg Déryné. Naplójában írja: „Hej, pedig azt esküdte egyszer Szerdahelyi (József), midőn kis fiának, a mostani fényes érdemű Szerdahelyi Kálmánnak elismert kedves művésznek életét két csatában megmentettem a bizonyos haláltól: 'Déryné! ha maga valaha engem bármi által bái\mennyire meg tudna sérteni, esküszöm előre, legyen magának megbocsájtva.' Mivel tudnám én magát megsérteni — mondám — hiszen én senkit se sértek soha? Osztán nem magáért tettem én azt, hanem hogy igen szeretem azt a kis bomfordit."

38 A napló ezen része 1834—35 körül történik, amikor Szerdahelyi Kálmán 5—6 éves volt. A „csata" kifejezést itt Déryné abban az értelemben használja, hogy csatázott a kórral vagy a halálos betegséggel, ami a kisfiút megtámadta. S nem kétséges, hogy a gyermekkorú Kálmánról van szó, mert a 'kis fiu' életét menti meg, s szereti azt a 'kis bomfordit'. Szerdahelyi Kálmán életírójától tudjuk: ,,. . .ha a kisfiú beteg, ami gyakran megesik, az egész színtársulat segít az ápolásban, s a kedves Déryné, aki nagyon szereti a szép kisfiút, maga sem átall a betegágyánál virrasztani."

39 Lehet, hogy még a betegsége előtt vagy alatt volt kénytelen Déryné eladni a könyvei egy részét, amelyeket Bertényiné nyugalmazott színésznő által bocsátott áruba. Erről Szombathy László, az egykori diák-vásárló, emlékírásában számol be.

40 1 8 69. július 6-án elhunyt az egyik szereplőtárs, a kitűnő Simonyi Károly. Déryné még gyenge, hogy a temetésre elmehessen. Szeptember 4-től Latabár Endre és színtársulata tart húsz előadást a színházban. Talán a régi pályatárs kedvéért, egyszer-egyszer rászánja magát a „kirándulásra". Pazarlás — vagy ahogyan Déryné mondta: prédaság ugyan a Hunyadi utcából a színházig kocsit venni, de ha mégis el akar menni a színházba, kénytelen élni ezzel a „fényűzéssel", s különösen este, hazamenet. Október 16-án, ismét Egressy Ákos színtársulata érkezik a városba, s itt játszanak 1870 virágvasárnapjáig. (Húsvét előtti vasárnap.) Dérynét ekkor már a napló írása foglalja le, amelyet Egervári iránti hálából, 1869 júliusában kezdett írni. Hogy lehettek már jegyzetei hozzá, az kitűnik az