A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Rapcsányi László: Jöjjön velem aranybányásznak

írja, hogy hazánk Európa egyik legjelentősebb aranybányász vidéke. Lehetséges, hogy ez egy kicsit álom is, lehet, hogy történelmi valóság is, de az tény, hogy a Kárpát-medence területén a legrégibb időktől kezdve bányásztak és mostak aranyat. Az 1200 lakosú Telkibányán Sebők Antalhoz kopogtattunk be először. A református parókia irattárában féltő gonddal őrzik azt a régi protokollumot, amely lényegében másolata egy, a parókia levelesládájában már elrongyolódott hajdaninak. Felirata a következő: A telkibányai nemes eklézsia könyve, avagy protokolluma, helyesbíttetett az 1799. esztendőben. Bodnár István rendes prédikátorságában. Az itteni aranybányászat történetének első nyomait őrzi ez. Sebők Antal — „Hallottuk eleinktől, hogy ezen helynek privilégiuma olyan volt, mint a többi bányavárosoknak. A bányák elmúlásának és elvesztésének pedig ilyen okát hallottuk a mi eleinktől : volt a többi között egy híres bányász úr, akinek háza a templom ellenében levő Vereng utca felől volt éppítetvén, kinek háza helye még most is, fenn a parton megtetszik. Ez a bányász úr tartott 360 bányászokat és midőn ezek egy alkalmatossággal igen gazdag arany és ezüst bányára találtának vala, igen örültek rajta, és nekiédesedvén erősen ásták úgyannyira, hogy semmi támaszt és tömpölt a felettek való boltozat alá nem hánytanak, hanem csak az arany és ezüst ásásának estének." Bodó Sándor — Érdeklődéssel hallom ezt a történetet, hiszen a hagyomány úgy tartja, hogy ezek a bányászok, akik a XIV—XV. században művelték a telkibányai bányát, hat napig uruk számára dolgoztak, s a hetedik nap volt önmaguk fizetsége. E bányászok talán éppen azért nem vették komolyan az egykori bányász úr figyelmeztetését, mert megélhetésük biztosítására, aznap önmaguknak dolgoztak. Rapcsányi László — Históriai adat. így mondom, hogy história, mert sem a dátuma sem pedig a protokollumban említett káplár neve, így írják, hogy Koncz káplár, pontosan nem azonosítható. Nyilván a következő történészeknek és régészeknek lesz feladatuk valami módon megkeresni ennek a történésnek a hitelét. A protokollum azonban megőriz valami érdekességet, mondhatnám így, valami fondorlatosságot. Mégpedig azt, hogy ez a bányász úr hogyan adta tudtul, hogyan adta hírül az özvegyeknek azt, hogy mi történt az uraikkal. „Amelyet látván a bányász úr mindjárt hazajött és senkinek sem szólván nagy, gazdag vacsorát készíttetett és a bányászok feleségeit és apró gyermekecskéit maga házához hívatta és le is telepítette. És midőn már ennének és vigan laknának, kezde egyszer az szomorkodni, és vendégeire mutatni ilyen szóval: soha bizony annyi özvegy asszonyt együtt és egyszersmind nem láttam. De az asszonyok arra vélik vala, hogy azért monda a bányász úr, hogy az ő urok a bányában volnának, és ott vélek együtt nem volnának és így osztán mulatni kezdenek." Bodó Sándor — Majd a protokollum további leírása szerint az történt, hogy miután a bányászok nem biztosították a tárna különböző vájatait, a tárna beomlott és háromszázhatvan bányász ott lelte halálát. Annyit jegyzett fel még a régi írás, hogy a „bányász úr", kinek neve Koncz káplár, kimenekült. Rapcsányi László — A telkibányai református templomot 1624-ben renoválták, I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsanna támogatásával. A templom északi falán vers olvasható: