A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK - Vajna György: Az Esztramoshegy barlangjai

tuniokban leírhatatlanul gazdag barlangi terem mintegy 100 méter hoszszú, 50—70 méter széles és átlag 10 méter magasságú volt. Hófehér és a vasas oldatoktól mélyvörösre színeződött, 3—4 méter átmérőjű cseppkőoszlopok, vízesésszerű cseppkőzuhatagok tagolták a teret. A terem északi felében minden képzeletet felülmúló pompában sorakoztak a még soha nem látott formájú kalcitképződmények. Méhkas nagyságú és alakú, fürtös-csipkés kristályvirágokkal „hintett" sztalagmitok ültek a mésztufaszerű aljzaton. Másutt pamacsos-tűs, leheietfinomságú kristályhalmazok kápráztatóan gazdag tömege csillogott a lámpafényben. E csodavilág összképét az sem zavarta, hogy a közeli robbantássorozat számos eseppkőoszlopot ledöntött, s helyenként a borsóköves oldalfalakat, főterészeket is leomlasztotta. A lenyűgöző szépségű és formagazdagságú barlangterem oldalfülkéit idő híján már nem járhattuk be. csupán arra szorítkozhattunk, hogy sebtében néhány színes diafelvételt készítsünk. Abban bízva, hogy ezt, a világviszonylatban is páratlan szépségű és karakterű barlangot talán sikerül megkímélni a teljes pusztítástól, a kristálycsipkés méhkas formájú képződményekből, a tűs kristályhalmazokból semmit sem mentettünk a felszínre. Mindössze néhány öklömnyinél alig nagyobb képződményt vittünk magunkkal. Az üzemvezetőség minden érvelésünk ellenére, még a robbantás időleges felfüggesztésétől is mereven elzárkózott, a térképezés, a fotódokumentáció elkészítésére, a páratlan képződmények egy részének kimentésére sem hagyott időt! Röviddel távozásunk után, a világ egyik legszebb barlangja a teljes pusztulás sorsára jutott. Epilógusként még annyit talán: a kimentett néhány öklömnyi képződmény olyan egyedülálló átkristályosodást mutat, ami a több millió éves kristályrács-átrendeződés behatóbb vizsgálatát teszi lehetővé. Ennek konklúziói alapján szerencsés esetben genetikai magyarázatot kaphatnánk az esztramosi barlangok vitatott képződményeinek kifejlődési körülményeire. A barlangi üledékek őslénytani vizsgálataival kapcsolatban említést érdemelnek még a hegyrög ún. fosszilis barlangjai. Ezek agyagos üledékkel ma már teljesen kitöltött, eredetileg szabad légterű üregek. Paleontológiái szempontból az ilyen feltöltődött járatok rendkívül jelentősnek bizonyultak. Kordos László tanulmánya szerint a 2. sz. őslénytani lelőhely barlangját 1967-ben a XII. bányarész ÉK-i falában, kb. 40 méter hosszúságban vörös agyaggal teljesen kitöltött cseppköves barlangot tárt fel a bányaművelés. Innen gyűjtötte Dénes György azokat a csontmaradványokat, aminek alapján megkezdődött Esztramos ma már Európa-hírű gerinceslelőhelyeinek feltárása. Az itteni ősfauna Jánossy Dénes meghatározása szerint, a betfiai szakaszba sorolható, alsó pleisztocén korú. Ezt a lelőhelyet 1969-ben berobbantották. Hasonló jelentőségű a XI. bányarészben feltárt hasadék mentén keletkezett cseppköves, fosszilis barlang, a 3. sz. őslénytani lelőhely barlangja. Ennek vörös agyag kitöltéséből Jánossy Dénes egy kihalt rágcsálócsalád, az Estramonis simplex által jelzett alsó pleisztocén szintből gazdag gerinces mikrofaunát tárt fel, illetve határozott meg. 1970-ben a barlangot és a lelőhelyet lefejtették.