A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kunt Ernő: Kísérlet sírjelek népművészeti elemzésére

nyugodt, alig megbontott síkja alkalmat ad a bal oldali élénk ritmusának kibontakozásához. Aszimmetriájuk így egységüket hangsúlyozza. 2.1.2. A frontális, plasztikusan megmunkált fejfák változataiban gazdag e terület (2—4. képek). A varbóci sírjel (2. kép) a plasztikus megmunkálás legegyszerűbb változatát mutatja. A díszítmény az elősík középső harmadában foglal helyet. A törzsből kivájt negatív forma markánsan bontja meg az elősíkot, hatása annál inkább érvényesül, mivel a leghangsúlyosabb helyen, a fej fa felső egyharmadának határán faragták be. Feltehető, hogy az e területre oly jellemző bevájt formák a vízszintes berovásokból fejlődtek ki. Esztétikai hatásuk erőteljesebb amannál. A másik varbóci (3. kép) és a szőlősardói (4. kép) példák az előzőekben leírt díszítésmód változatai, s a negatívformálás lehetőségeit mutatják be. Az első frontsíkja egyesíti az egyszerű sík- és térdíszítésmódot. A második a bevájt formát elnyújtja függőleges irányban, amennyire csak ezt az elősík megengedi, sőt félig meg is ismétli. Az előreugró hasrész a földbe fut, s biztosítja a fejfa stabilitását. A három fejfa szerkezeti vizsgálata a síkdíszítéstől a térformálásig vezető utat mutatja. A két varbóci sírjel bevájt formái még nem bontják meg az alapforma egységét, ezeknél még a sír jel oszlop formája hangsúlyos. A szőlősardói azonban — bár még a frontális típusba tartozik — már változatosabb térbeli élményt nyújt. Más módon valósítják meg a felület és a forma harmóniáját a jellegzetes teresznyei fejfák (5—6. képek). E sírjeleket a fekvő, félhenger2. kép. Fejfa a varbóci református 3. kép. Fejfa a varbóci református temetőből temetőből