A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Végvári Lajos: Deák-Ébner Lajos ismeretlen párizsi festménye

ség igényeit meghatározó mércét. így történt, hogy Deák-Ébner Lajos — ez a jó hazafi (Deák Ferenc a nagybátyja volt) és Párizsban kifinomodott festő — megalkudott a reformkorból ittmaradt provinciális igényekkel és legismertebb művében a „Hazatérő aratók"-ban (1881) az ún. verbunkos zene stilizált népiességét koreografálta, precízen kidolgozott részletező modorban. Ezzel a művével kezdődött a nagytehetségű festő hanyatlása: ötven éven át festette, egyszerre szárazabb felfogásban, topográfiai és mimikai hitelességre törekedve szolnoki tárgyú képeit. Ilyenfajta munkái azonban csak mintegy felét teszik ki életművének, az elfogulatlan kutató gyakran találkozik tevékenységének másik, kevésbé ismert részével, olyan áradó festőiségű művekkel, amik a legnagyobb méltánylásra számíthatnának, ha alkotójuk nem dezavuálta volna magát egy a maga korában is már maradinak számító látásmód hirdetésével. Érdemes elgondolkozni azon, hogy Deák-Ébner egy évben halt meg Derkovits Gyulával, ami azt jelenti, hogy tizenöt éven át kiállítási társak voltak. Egy művészt azonban mindig a legjobb teljesítményei alapján szabadna csak megítélni: ez a bartóki elv azonban még vajmi ritkán valósul meg bírálatainkban. Szerencséje kultúránknak, hogy a maguk ítéletét és ízlését bátran vállaló gyűjtők olyan művészek munkáit is megvásárolták, akikről a szakértők még nem nyilatkoztak kitörő lelkesedéssel. Deák-Ebner értékét Wolfner Gyula mentette meg: nagyszerű kollekciójában több ismeretlen korai művét őrizte. A Wolfner-gyűjteményről szóló kitűnő tanulmány keltette fel az érdeklődést a már régen túlhaladottnak vélt szolnoki mester iránt.

1 Ezzel magyarázható, hogy Möbius Izabella 1940-ben disszertációt írt Deák-Ébner Lajosról.

2 Munkájának egyik eredménye a festő eddig ismeretlen korai munkáinak összegyűjtése (sajnos csak reprodukció), a másik eredmény Deák-Ébner párizsi tartózkodására vonatkozó dokumentumok publikálása. Könyvéből megtudjuk, hogy festőnk a müncheni tanulmányi évek után 1874-ben Párizsba költözött és — nyári szolnoki tartózkodásait leszámítva — 13 éven át a művészet akkori fővárosában, valamint a barbizoni művésztelepen dolgozott. Franciaországi tartózkodásának azért szakadt vége, mert 1887-ben, az elhunyt Mészöly Géza utódjaként kinevezték a Női Festőiskola tanárává. Ellentétben hazai munkáival, a nagyméretű sokalakos kompozíciókkal, Párizsban kisméretű képeket fest. Erről levélben tájékoztatja szolnoki festőkollégáját, Aggházy Gyulát: „Kis képet! Egy-két alakkal valami érdekes motívum, szélesen kezelve és élénken színezve. És a mi fő, világosan, amennyire csak lehet. A sötét képek itt nehezen kelnek. Holmi kis egyszerű scenát a szabadban, füvekkel, virágokkal, fákkal, érdekesen, és ízléssel. Én magam is nagyobbrészt ilyen dolgokat csinálok és még egy sem maradt a nyakamon."

3 A levél keltének idején már megváltozott a franciaországi közízlés, a képkereskedők már fontolgatták az impresszionizmus elfogadását, ennek eredményeképp az irányzat közvetlen előfutárainak, az ún. plein-air festőknek a művei a keresett műtárgyak közé soroltak. Az ízlésváltozás következménye volt, hogy Munkácsy műkereskedője Amerikába exportálta a mester alkotásait/'