A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Dömötör Sándor: Szemere Bertalan verse Rózsa Sándorról

így száguldtak egykor Attila' lovagi, Szél sebességével dombtalan síkságon, Bátor csikósaink azok' ivadéki, Jobb lovaglót mint ők, ki lát a világon? Vezérök Sándor volt, kicsiny, erős, zömök, Ha lova hátára ült ő mintegy oda nőtt, Éren, bokron, árkon mint gondolat átszök,Futva megelőzte a szélt, a sietőt. Ha pisztolya rövid volt, a fokosa rövid, Markába a kötélből font hosszú pányva, Mit messziről összeszedve kézbe szorít, S biztosan hajítja az ellen nyakába, És megfordult lován mint a vihar futott Tüskén, bokron, gödrön és mocsáron által, Vonván maga után azt mint áldozatot, Míg kezén meg nem halt borzasztó halállal. Félelme így lett ő az osztrák ellennek, Ő egy kis Dávid volt, az órijás, góliát, Mit használ roppant nagy ereje emennek Ha isten vezérli a pásztor-parittyát? Martalékból semmit magának nem tartott, Kedvesének küldte, Susi volt a neve, Ki tanyán szemfödélt busulgatva varrott, És sírt egyre, s naprul napra halványabb leve. Míg egyszer viola színű pecsét alatt Sándor a kántoriul egy levelet kapott, Jelentvén hogy Susi hófehér patyolat Szemföldeitői fedve sírban fekvő halott. A hazát Görgei akkor árulta el, Győző fegyverét le rakva Világosnál, Mohács óta nem kelt reánk ily bús nap fel, Mely nép ezer évig szabad volt, lánczban áll. Világos' tövéből még egyszer visszanéz Pusztáira, a síkon, méla pillanattal, Sándor a lélekben s szívben megtört vitéz, körülte szellő nyög, melyben egy sóhajt hall: Susi hívja őt. Kész menni. Kedves lovát Agyon szúrja, aztán magát gyilkolja meg, Puszták fia hónát hogyan élhetné át?! Haláltul ő nem fél, — szolgaságtul remeg. * * * Ki ismeri sírját? Maga a jó isten, S a szélvész mellyel ő néha versenyt futott; Hol fekszik lovával, a domb emléktelen, Puszták virága a bús árva lyány leng ott. Ki ismeré nevét? csak a füzes berek, Az alföldön harcolt, ott nyert magának hírt, Síró furulyáján egy pásztor kesereg Dalt, melyet róla a nagy költő, a nép írt.