A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Dömötör Sándor: Szemere Bertalan verse Rózsa Sándorról

Szemere pontosan megnevezi a következőket: VIII. Fáy Gyula (a fehértemplomi csata egyik hőse), IX. Szemere Pál (volt császári őrnagy, a rácok lelőtték Periásznál), XI. Dercsényi Kálmán, XII. Czikó (nevű borsodi fi.), XV. Szemere Bertalan (maga a költő Komárom ostrománál, a borsodi gerillák szervezésénél,*' a szent korona menekítésénél), XVI. Kossuth Lajos, XVIII. Üjházy (László), XXI. Teleki László. Csupán keresztnevükön szerepelnek: VII. Ákos (pattantyús, hősi halála), XIII. Zoltán (főhadnagy Pécsváradnál), XIV. Ödön (zsellérfiú, költő Buda ostrománál), XVII. Pál (katonapap), XIX. Béla, XX. Pista (miskolci szőlőpásztor), XXII. Sándor (hevesi fi, alföldi csikós), XXIII. Tóbiás (falábú koldus). Az utolsó XXIV. fejezet — Huba ítélete c. — jelképesen a család honfoglaló hősét szólaltatja meg.

7 A XXIII. fejezetet, amely véleményünk szerint Rózsa Sándorról szól, teljes terjedelmében betűhíven közöljük. XXII. Sándor „Jóapám, ne kívánd hogy a betűt fessem, S dolgokat tanuljak miket én nem értek, Mint kalitban madár, hervad lelkem, testem, Sietőn pusztáinkba én csak visszatérek." S a Hevesi ifjú elszökött Patakrul, Mint egy szilaj tinó ha igába vonják, Szabad síkra vágyott melyet tengerkint nyúl, Ott szép a virág, nem ha járomszarvra fonják. Tisza partján csikós lett, rónák lakója, Csavargott, tekergett, mint a folyam habja, Magában ácsorgott mint társa a gólya Mely néz a itávolba fél lábán andalgva. Szép s szabad az élet a magyar pusztákon, Magad vagy, szabad vagy, csak isten van véled, Békó nélkül legel nyájad zöld síkságon, Bogárzik arra hát, de el még sem széled. Délben a Tiszába íva, partján zöldbe Hever s szunnyadozik háborítlan, békén, S majd legelve halad, halad áldott földön, Nem ismerve határt jó alföld térségén. Éjjel, az első nagy cserfát körülfogja, Ott pihen mély csendben a végtelen téren, Álomba ringatván, szunyog-ének dongva, S víz madár hangja, mely kiált nádas éren. A nyáj közepében, lobogó tűz mellett Melyen rézbográcsbul gulyás hús füstölög, Pásztorok s bojtárok' csoportja teleplett, S egy szerelmes juhász lágy furulyája nyög. Néha a hív őreb vonít közbe egyet, Két lábára állva mint egy fehér szobor, Megérzvén közel farkas s más vad üget, Bujkálva csalit köztt az éhező kóbor.