A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Miskolci diák lengyelországi utazása 1839-ben

szóllították meg, bár épen előttök vertek az őrök egy czédula nélkül átsuhanni akarót, hihető az e' miatti zavarban nem vették őket észre. Kúthij 'Sigát megszóllíták a' szájából lógó pipa miatt, mit bent vásárolván épen azért vett szájába, hogy ezzel is mutassa bátorságát, nem tudván hogy tilos a' hidon dohányozni. Mennél több bajjal juthatánk czélunkhoz annál nagyobb vala örömünk, hogy mégis eltőltheténk egy napot Krakóban, estére a' lőcseiek hozánk jővén kölcsönösen beszélgeténk egymásnak kalandjainkat és a' tapasztaltakat, ők a' várbeli 300. má'sás harangot is látánk minek létezését, mi tőlök hallók legelőször. 22-én. Mielőtt utunkat kirándulásunk másik tárgya, a' világhírű Wielicska felé folytatnók, útitársaim még némelly apróságokat vágytak Krakóból kihozatni, mire Strinka késznek nyilatkozott, 's a' tegnapi czédulának mára (:21 nek 22 re:) igazításával szerencsésen bement, és a' reá bízottakat megvásárolván kijött Podgorzera. Két negyed kilencre elhagyván Pedgerzét 10kor a' wielicskai fogadóban állánk meg, melly, ha le szakadna a' föld alatta, a' roppant sóbányába esnék, mert az egész város alatt elterül a' nevezetes üreg. A' város egy középnagyságú hegynek oldalában épült, a' magyar mezővárosokhoz hasonlít, közepén vannak várának maradványai használható állapotban. Engedelmet nyervén, a' bányába lemehetni, midőn a' bánya szája feletti épülethez közeiedénk, akkor érkeztek meg hozzánk a' lőcseiek nagy fáradtan, egy vándor szappanos legény is csatlakozván hozzánk, 12. en valánk a' bányát megtekintendő idegenek. Az épületben, mellybe a' bánya torka nyílik egy üveges szekrényben tartatnak néhány selyem felső öltönyök mellyekben fejedelmek voltak itt léttökkor öltözve, hogy ruhájok a' bányában megkíméltessék. Néhány bányászok olaj mécsekkel kezökben, függőlegesen alá vivő jó falépcsőkön vezetének bennünket egy darabon, de ezekből kifogyván hosszú fával béllelt folyosókat érénk, a' levegőt a' sószag teszi kellemetlenné, lassanként erős barna kősó üregekbe jutánk, hol már nincs falépcsőkre, 's falakra szükség, mert a' só olly szilárd, mint a' kő, és így nem lehet öszve omlástól félni. Az üregek különféle neveket viselnek, egyike Kunegundáénak hívatik, mert illy nevű királynő elveszett gyűrűje adott alkalmat é bánya felfedezésére. (A vezetők egy helyt kérdezek tőlünk, hol látánk egy ajtót a' falon, mit mi meg nem találván, a' hol nem is tudtuk volna egy ajtót [19b] tárván ki), egy nagy üregbe léptünk, melly táncz teremül szolgál, midőn itt vigalmak adatnak boltozatából sóból készült csilár (dustre:) függ le, egyik végében a' hely fel lévén emelve, ez a' hangászok helye, a' karzatot pótolja, (más végiben külön féle rajzok ragyogtak deszka padozata lévén alkalmas a' tánczolásra, mit néhányan meg is próbálnánk, illy mélyen a' föld alatt úgysem mindenki tánczolhat.) A' roppant üregek mellyekbe ezután érénk hasonlítanak az aggteleki baradlaiéhoz, mécseseink ezeket be nem világíthatván, egy ember a' körültünk emelkedő hegyek egyikére szurkos seprőt gyújtva fel ment, úgy leve látható az üreg boltozata néhol úgy öszveszorult utunk, 's mellette mind két oldalt iszonyú méllység tátongott, mellybe hogy le ne szédüljünk karfák védek az útszélét, úgy tetszék mintha hidon mentünk volna, tüzet vetvén le borzadva látánk milly szörnyű méllység környez bennünket. A' Gyermekkoromba (haliam) ezen sóbányáról (hogy ezen bányában faluk) hallott (vágynak de ezen állítás) mesék valótlanságáról csakhamar meggyőződtem. Midőn már 70. ölnyi mélységben valánk mécseink világánál vizet látánk csillámlani, ezen víz méllysége 3. ölnek, hossza 25. ölnek mondatott, neve e' tónak Rosetha, repülő híd szállíta át rajta bennünket. A' tó szélén Nepomuk sóból faragott szobra áll, nemsokára fejünk felett vala a' tó, mert alatta szinte üreg van, mellyben mi teljes bátorságban járkálánk, bizván a' sóban, hogy ha eddig át nem ázott, amig mi itt járunk, csak nem zuhan reánk. Füleinket távolról mind inkább növekedő dörgés üté meg, 's nem soká egy ember sóval rakott taligájával robogott élőnkbe, távoztával enyészvén a' dörgés, melly et a' taliga okoz. A' távolból szemeinkbe csillagként villanó fény a' munkások mécse vala, kik felé irányozva lépteinket, látók mint fe-