A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

Balassa Iván: Herman Ottó halálának 60. évfordulójára

mely könyvéhez tulajdonképpen az alapanyagot szolgáltatta. Lebontása után ez a Néprajzi Múzeum gyűjteményeit gyarapította, éppen úgy, mint az 1896. évi milleneumi kiállítás anyaga, melyben a halászat mellett már a pásztorélet is kiemelkedő helyet kapott. Az 1900. évi párizsi világkiállításra az „ősfoglalkozások" területéről immáron a harmadik nagyszerű gyűjteményt szervezte meg, amit a Trocadero is szeretett volna a maga számára biztosítani, de mégis visszatérve Magyarországra, először a Mezőgazdasági Múzeumban, majd a Néprajzi Múzeumban helyezték azt el. E nagysikerű kiállításért Herman Ottót a francia állam a becsületrenddel tüntette ki. Végül századunk első éveiben Herman Ottó ismét útnak indul, hogy a Mezőgazdasági Múzeum új kiállításai részére ismét egy gyűjteményt hozzon létre az „ősfoglalkozások" köréből, amit 1907-ben nyitottak meg a nagyközönség számára. Sajnos, ezeket a gyűjteményeket a háborúk nagyon megvámolták, sok tárgy elkallódott, de ami megmaradt, ma is a magyar néprajzi muzeológia büszkeségei közé tartozik. Mikor halálát 1914 végén közeledni érezte, akkor jelentős magángyűjteményéről, könyvtáráról, kéziratairól is rendelkezett. Könyvtárát a Természettudományi Társulatnak és az Ornithológiai Központnak hagyta, a néprajzi gyűjteménye a Mezőgazdasági Múzeumé lett, levelezése a Magyar Tudományos Akadémára került, kéziratainak jelentős része a Természettudományi Társulathoz, majd innen egy részük később a Néprajzi Múzeumba vándorolt. Mi pedig, akik egyik vagy másik területen gazdag és maradandó munkásságának folytatói vagyunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy egy-egy évforduló alkalmával lerójuk kegyeletünket. Ennél sokkal többet kell tennünk a jövőben és a lehetőségek, egyikére-másikára szeretném felhívni a figyelmet. Munkái ma már könyvészeti ritkaságszámba mennek, és ha valamelyik a könyvpiacon felbukkan, jelentős összegért lehet csak megszerezni. Nem egy új tudományos intézet, fejlődő múzeum nem tudja ezeket megszerezni. Éppen ezért szükség lenne legfontosabb műveinek faximile kiadására, hogy azok minél több ember számára hozzáférhetővé váljanak. Rengeteg kisebb-nagyobb tanulmánya, cikke szétszórva, sok esetben ma már hozzáférhetetlen újságokban, folyóiratokban lappang. Ezeket összegyűjtve, kritikusan megválogatva érdemes lenne kötetekben, tudományszakonként kiadni. Mindezt meg lehet toldani kéziratban maradt gyűjtéseinek, naplóinak, cikkeinek közzétételével, amivel ugyancsak sokat nyerne tudományos életünk. Rendkívül gazdag és rengeteg tudományos, politikai emlékét őrző levelezéséből helyenként adtak már ki néhányat, mindez azonban csak töredéke annak, ami ma is rendelkezésünkre áll. Ezek nagyban hozzájárulnának a múlt század második felének és századunk elejének jobb történeti megismeréséhez is. A kutatók széles köre pedig újabb ismeretekkel gyarapodhatnék. Ezen az úton el lehet jutni odáig, hogy egy, a nagy tudós munkásságához, emberi nagyságához méltó, mai szemléletű monográfia készüljön mindazon tudományok összefogásával, ahol emlékét, eredményeit őrzik és továbbfejlesztik.