A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

IN MEMORIAM - Bartha László: dr. Bodgál Ferencre emlékezünk

geteg hiányosságot kellett pótolnia, hogy évfolyamtársait utolérje. Másodéves korában a legjobbak között tartották számon, s a tananyagon kívül már tudományos munkával is foglalkozott. 1953-ban jelent meg az első cikke az Ethnographiában „Egy munkásdal változatai" címmel, 1954-ben pedig díjat nyert a Néprajzi Albizottság pályázatán. Már az egyetemi évek alatt foglalkozott későbbi fő kutatási témájával, a kovácsmesterséggel. E témakörből írta szakdolgozatát, amelyben a cinkotai kovácsmesterséget dolgozta fel. Doktori disszertációjában — tovább foglalkozva a témával — a Hernád völgye népi fémművességéről írt 1959-ben. 1965-ben az Ethnographiában közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányok fémművességéről szóló tanulmányát, majd ugyanott jelent meg két év múlva az „Ároktő

vi kovácsok" című cikke. A kovácsmesterséget nem csupán ipartörténeti szempontokból vizsgálta, hanem kereste annak minden fellelhető néprajzi vonatkozását. A téma monografikus feldolgozására törekedett (..A kovácsmesterség B.-A.-Z. megyében"), amellyel a kandidátusi fokozat elnyerése volt a célja. Töretlen úton járt, hiszen a magyarság néprajza még kutatási területként sem említi a fémművességet, mert „népünk életében nincs különösebb jelentősége". Vizsgálódási módszerét, a tennivalókat a szaktudomány eredményeinek felhasználásával alakította ki. Tájékozódását, a témával kapcsolatos elképzeléseit a Herman Ottó Múzeum Évkönyvében, 1968-ban foglalta össze. A néprajztudománynak több tárgykörével foglalkozott. Borsodban, Abaújban volt igazán otthon. Gyűjtötte a summások életére vonatkozó adatokat, de ugyanilyen ismerettel szólt a borsodi kerámiáról, a szőlőkultúráról, a közlekedésről és a kereskedelemről, a népszokásokról, népmesékről. Miskolc helytörténeti ismereteit sok kisebb-nagyobb adatközléssel gazdagította. Vidróczky Marciról írott munkájában a betyárvilágot idézte; több tucat faluban követte nyomon a legendából szőtt betyár alakját. Különösen emlékezetes e sorok írójának a Vidróczky-tanulmány adatgyűjtése. A közös terepmunkán győződtem meg arról a példamutató szívósságról és alaposságról, amely Bodgál Ferencet jellemezte. Nem sajnált időt, fáradságot, nem nézte saját kényelmét. Nyomról nyomra járt az emberek emlékei között, faluról falura, házról házra, s szinte észrevétlenül gyűltek tele a magnó- s a filmtekercsek. Kiváló gyűjtő volt. Több ezer eredeti felvétellel és kéziratlappal gazdagította a Herman Ottó Múzeum gyűjteményeit, s ezernél több az általa szerzett értékes néprajzi tárgy: kerámia, pásztormunka, bútor, gazdálkodási eszköz, kovácstermék, textília, s ki tudná mind felsorolni. A kutatott és feldolgozott eredményt, saját ismereteit másokkal is megosztotta. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei TIT néprajzi szakosztálya egyik vezetőjeként előadássorozatokat szervezett Miskolcon, a megye városaiban és falvaiban a néprajzi kutatás részeredményeiről. A napilapok (Észak-Magyarország, Déli Hírlap) hasábjain számtalan ismeretterjesztő cikkben szólt az olvasókhoz lakodalomról, kenyérsütési szokásokról, az év jeles ünnepeiről stb. Mindent át kívánt adni abból a tudásból, amelynek birtokosa volt, nem rendszerekben, tudományos szintézisekben, hanem az emberközelséget mindig megtartva. A Borsodi Szemle szerkesztő bizottsági