A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 11. (Miskolc, 1972)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István: A kenderszárítás egy archaikus eljárása és szokásai Tardonán

baksált kenderkévék megfelelően kiszáradhassanak. A szárításnak ez az eljárása sok időt, a szárító építmény elkészítése pedig sok munkát igényel. Ezek a tényezők is indokolják a munka elvégzésére szerveződött ideigle­nes társulásokat, közösségeket, csoportokat. Ezek a kalákacsoportok a mi­lézés megkezdése előtti napon alakulnak, s általában nyolc-tíz, vagy ennél több asszony szokott társulni. A társulás a lakóhely szerint jószomszédi, vagy rokoni alapon történik. Az asszonyok társulása csak egyetlen napra vonatkozik, de akkor minden munkát, amely a kenderrel kapcsolatos, kö­zösen végeznek. így az asszonyok közül néhányan a milegödröt készítik, mások a szárításra és tilolásra váró kendert ökrösszekérrel a helyszínre hordják. A kihordott kévékből 80—120 darabot, általában egy asszony kendertermését szokták bemilézni. A miiét korán reggel begyújtják, hogy délelőtt legalább egyszer tudjanak csapni, azaz a kb. 3—4 óra alatt kiszá­radó kendert el tudják tilolni. A közösen elkészített miiére a begyújtás után a kender tilolásának befejezéséig a miléző asszony vigyáz, a gödör mellől még ebéd alatt sem mozdul el. A mile begyújtása után az asszo­nyok elmennek. Egyikük ebédet készít valamennyiük számára, a többiek pedig egy-két óra múlva kendertilókkal és törőkkel a vállukon visszamen­nek a milézőhelyre (3. kép). Ha a kender megszárad, a miiét széthányják, 3. kép. A szárítóhelyre tilót vivő asszony

Next

/
Thumbnails
Contents