A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Gyallog, szekéren, gyorskocsin, vonaton Miskolcról Pestre

rea akadtok Contraktuson az aprólékosokon kivül 7000 Rf. Átkozott lesz az a Testvér a ki egyik a másikat kivánnya mind ezekbe mind másokba meg tsalni. Az Isten aldasa legyen rajtatok Zilizen 3dik May 1799 Tőrös Tamás." Az almárium alatti lyukba rejtett rézedénybe aztán Tőrös Tamás külön jegyzéket is tett, mely szerint: „Jó Istennek irántam meg mutatott áldásábúl ebbe az Edénybe van 1300 azaz ezerháromszáz arany illy formán, Hármas 115 darab Kettős 194 darab. Egyes 567 darab, mellyertis aldassek az Urnák Neve. Ziliz 3dik May 1799, Tőrös Tamás msk." Hogy a levél pecsétéit ki törte fel, s kik olvasták először, ma már nem tudjuk kideríteni. A család azonban „mikor a szükség hozta magával", minden bizonnyal ki is ásta a föld alá rejtett arany forintokat. Pedig ez a korszak, a XVIII. század vége, XIX. század eleje viszonylag nyugodt volt ezen a tájon, s a kincs elásásának szándékát valóban csak a „gonosz emberektül és a tűztül való félelem" magyarázhatja. B. S. Gyalog, szekéren, gyorskocsin, vonaton Miskolcról Pestre (XIX. századi kéziratos naplók a Pestre utazásról) A XIX. század elején, ha a miskolci polgár Pestre akart utazni, vagy gyalog vágott neki a nagy útnak, vagy szekeret fogadott, s azzal döcögött napokon keresztül, vagy — s ez már nagyszerű vívmánynak számított — a gyorskocsi társaság kényelmetlen utazó alkalmatosságait vette igénybe, s 22 órán keresztül „robogott" dacolva az idővel, a sárral vagy a porral csak hogy a fővárost megláthassa. Az út sok kellemes, vagy kellemetlen élményt kínált. Sokat számított az úti társaság, elronthatta az utat a rossz szállás vagy a szállásgazda, késleltethette a célbaérést a zápor vagy a hófúvás, még talán az erősebb széljárás is. Legolcsóbban gyalogszerrel lehetett utazni. A fogadott szekér vagy a fogadott ló, az úgynevezett forspont igen nagy költségbe került. Ezért hát a szegények soha, a gazdagabbak is csak néha-néha jutottak fel az ország szívébe. Alább néhány olyan adatot gyűjtöttünk egybe, amelyekből megismerhetjük ezeknek az utazásoknak a hangulatát, időtartamát, romantikáját, szépségét és veszélyeit, néha még költségeit is. A mendikáns vagy a suplikáns diák a múlt században csak gyalog utazott. Ilyenkor felhúzta a legerősebb csizmáját, nyakába akasztotta vándortarisznyáját, s elindult Pest felé, az ismeretlenbe. így utazott Kis Dá-