A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 10. (Miskolc, 1972)
NÉPMŰVELÉSI ÉLETÜNKBŐL - Czakó Gyula: Az ózdi LFMK Honismereti Körének tevékenysége (1968—1970)
Az ózdi Liszt Ferenc [Művelődési Központ Honismereti Körének tevékenysége (1968—1970) Körünk 1962—1967 közötti tevékenységének bemutatása után (HOMközl. 9., 1971) ezúttal 1968—1970-ben végzett munkánkról számolok be. Gyűjtő, ismeretterjesztő és feldolgozó tevékenységünket 1968. évben is folytattuk. Régészeti, szabadtéri bemutató, településtörténeti, gyártörténeti és néprajzi szakcsoportunk önálló terv alapján dolgozott. Éves közgyűlésünket február 7-én tartottuk, s ezen a megyei elnökség részéről Bodó Sándor titkár vett részt. A jól sikerült közgyűlésen 43 tag vett részt. Elhatároztuk, hogy októberben, a múzeumi hónap során néprajzi kiállítást rendezünk körünk anyagából. Június 30-án a Mohos tavakhoz és Kelemérbe szerveztünk jól sikerült tanulmányi kirándulást. Augusztus 23-án jegyzőkönyvi kérelmet nyújtottunk be az ÓKÜ vezérigazgatójához, hogy a Bajcsy-Zs. út 11. sz. alatti épületet bemutatóhelyiség céljára bocsássa rendelkezésünkre. Országjáró tanulmányi kirándulásunkat ez évben Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő végcéllal szerveztük meg, július 20—21-én. Programunk: első nap megtekintettük a monoki Kossuth-emlékmúzeumot, a szerencsi műemlék ref. templomot, a Rákóczi-kastélyban levő képes levelezőlap-múzeumot, a tiszalöki vízi erőművet. Második napon városnézés volt Nyíregyházán, majd a 35 fő résztvevő megtekintette a Jósa András Múzeumot is. Gazdag tapasztalatokkal tértünk haza. Az önkéntes nyelvjárási- és néprajzgyűjtők kaposvári országos találkozóján — aug. 16—17—18-án — én képviseltem körünket, és utána a tapasztalatokról külön beszámolót tartottam. Októberben a vállalatvezetőségtől a Kertvárosban újabb épületet kaptunk, s ebben rendeztük be a makettkészítő műhelyt. A nyár folyamán a szabvány-nyomtatványok felhasználásával egy fő szünidős egyetemista az acélműi rekonstrukció fényképeinek egy részét feldolgozta. A megyei elnökség október 7-i rendes közgyűlésén beszámoltam körünk évi tevékenységéről. Vezetőségünk az év folyamán 6 ízben ülésezett. Néprajzi kiállításunkat október 31-én a Liszt Ferenc Művelődési Központban a város és a megyei elnökség képviselőinek jelenlétében nyitottuk meg. A „Barkó első ház" és a „Kender feldolgozása vidékünkön" c. kiállításon tárlatvezetést is tartottam. A nov. 8-án bezárt kiállítást 2500 fő látogatta meg, s több elismerő vendégkönyvi bejegyzés tanúsítja annak sikerét. Munkánk nyomán Ózdon több iskolában megalakult a honismereti és néprajzi szakkör. Előadásainkkal bekapcsolódtunk a TIT ismeretterjesztő munkájába, míg Vass Tibor tagtársunk a városnéző séták állandó idegenvezetője lett.